Meg kell kínálni a tájat a vízzel, és az tudja, hogy mit tegyen vele
A vizek táji szintű megtartásához nem kotrásra és öntözésre, hanem a művelés vízborításhoz való igazítására van szükség. Nem mesterséges víztestek és iparszerű megoldások, hanem a természet működésének támogatása lenne célravezető. A területek megvannak, és a közelmúltban többletvizek is érkeztek. A tudományos modellek szerint a téli félévben várhatóak vízkészletek, de a nyári hozamokból nem lehetséges kielégíteni a nyári vízigényeket. Az elhibázott, több évtizeden keresztül folytatott helytelen gazdálkodási mód, az árvizek és belvizek mihamarabbi és teljes körű levezetésének következményeivel napjainkban szembesülünk. A felszíni vizek elvezetése által létrejött tájhasználat öntözéssel való fenntartása irracionális megközelítés, nincs elegendő víz hozzá. Valójában az öntözés csak oázisok létrehozására lehet elég, vélekedik a szakértő. Kérdés, hogy mennyire pontos az ezzel kapcsolatos hivatalos diagnózis, és ahhoz képest a ,,terápia” mennyire előre mutató.
Az ártér helyes használata esetében nem az állandó víztesteken van a fókusz, hanem a vizek pulzáló kiáradásában és visszahúzódásában. Ez a táji vízkörforgás felélesztését, a víznek a táji működésbe történő bekapcsolását jelenti. Ártér alatt természetesen a mentett oldalra került ártéri szinteket is értjük. Meg kell kínálni a tájat a vízzel, és az tudja, hogy mit tegyen vele, mondja a geográfus. Nem probléma, hogyha egy ártér kiszárad augusztusra. Az a baj, hogyha áprilisra szárad ki, vagy ha meg sem kapja a vizet. Ezt, a táji működésre jellemző dinamizmust kell segítenie a szabályozásnak. Péter elmondása szerint a gazdálkodók a 2022-es aszály óta nyitottak lennének a változtatásra, csak kellene a koncepciózus kormányzati fellépés. A változtatástól való félelem alapja az ismerethiány, jóllehet az ország sivatagosításának megállítása alapvető közérdek, az egyik legfontosabb nemzetstratégiai kérdés. A központi szabályozás teremtheti meg a gazdálkodói érdeket a szükséges tájhasználat-váltáshoz.
A „vízválasztó pontnál” járunk
A Vízválasztó koncepció a fent említetteket foglalja egy keretrendszerbe. Eszerint paradigmaváltásra van szükség. Elérkeztünk egy ,,vízválasztó ponthoz”, magyarázza a geográfus, amikor már másfelé kell folyniuk a vizeknek mint eddig. Nem kifelé, hanem befelé – a tájainkba. Ehhez a vizet tudatosan választani kell, nem elszenvedni. Helyet biztosítani neki a tájhasználatban. Jó a bevezetett tűrési kötelezettség, de jobb ha felismerjük a víz hasznait, és tudatosan választjuk azt. Ugyanakkor a vízborítást nem a gazda hajlandósága „dönti el”, hanem a Természet törvénye – az ehhez való igazodásban kell segíteni az emberi törvényekkel, vagyis az agrárszabályzó- és támogatási rendszerrel.
