0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. november 12.

Európai vízválság

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az unió területének 30 százalékát évente érinti aszály, miközben a folyók kevesebb mint 40 százaléka van megfelelő ökológiai állapotban.

A probléma kettős, a mezőgazdaság egyszerre áldozata és okozója a vízkörforgás felborulásának, hiszen az EU édesvíz-felhasználásának csaknem harmadáért felelős.

A kisebb kiterjedésű, sekély, tápanyagban szegény vizű tavak a legjobbak a kétéltűek számára
Fotó: Pixabay

A portugáliai Alentejo régióban található Európa legnagyobb mesterséges tava, ahol az Alqueva-gát által öntözött térségben a gazdák új technológiákkal próbálnak alkalmazkodni az időjárás kihívásaihoz. Az Esporão birtok például természetes megoldásokkal – talajtakarás, szárazságtűrő szőlőfajták – és precíziós öntözéssel csökkentette a vízfelhasználását. Az ilyen fejlesztések akár 20 százalékkal is mérsékelhetik az uniós mezőgazdaság vízigényét.

Írországban, ahol az ország területének 70 százaléka művelés alá vont terület, a „Farming for Water” program a vízszennyezés ellen lép fel.

A 60 millió euró értékű kezdeményezés célja 15 ezer gazda bevonása fenntartható gyakorlatokba, például védőzónák és mocsaras pufferterületek kialakításával a folyók mentén.

Az Európai Bizottság idén bemutatott Vízreziliencia Stratégiája az egész kontinens vízkörforgásának helyreállítását tűzte ki célul. Az Európai Beruházási Bank 2027-ig 15 milliárd eurót fektet vízügyi projektekbe, miközben új kezdeményezések – mint a „Water Smart” ipari szövetség és az Európai Vízakadémia – kutatással, innovációval és partnerségekkel növelnék a vízhasználat hatékonyságát legalább 10 százalékkal 2030-ig.

Vízválasztó: az öntözés csak tapasz a seben, a tájhasználaton kell változtatni

Feltöltődtek a talajok az aszályos időszak előtt

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/euronews.com

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság