Szemmel látható bizonyítékok erre a szarugesztenyék gyakori hiányán, a vastag, erős szálú, rövidre nyírva felálló sörényen túl az olyan – domináló DUN gén hatására megmaradt – primitív jegyek, mint az erős hátszíj, a középen fekete hosszúszőrök, a lapockákon futó váll-kereszt, a zebroid mintázatú lábcsíkok, a sötétebb orrhát, a világosabb hasalj és belső lábfelület.
Fontos megjegyezni, hogy a hasonló morfológiai karakterisztikák miatt vannak, akik tévesen a Przsevalszkij-ló közvetlen leszármazottjának tekintik – bizonyos források ekképpen is hivatkoznak rá – azonban DNS – szekvenáláson alapuló kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a feltételezés téves.
Az ázsiai vadló 66, a fjord viszont 64 kromoszómával rendelkezik, ami megegyezik a kihalt tarpánéval és a Lengyelországban őshonos konyikéval; ennélfogva nagyobb valószínűséggel áll valódi rokoni kapcsolatban ez utóbbi kettővel.
Gyakran emlegetik póniként, ám hivatalosan – a huculhoz és a haflingihez hasonlóan – kislónak minősül: a két típus között a fő különbség a testarányokban és a szelekciós szempontokban rejlik. A fjord eredeti tenyésztésterülete Norvégia nyugati peremvidékén húzódott végig, ahol már száz mérföldes hatósugáron belül tetten érhetőek voltak megjelenésbeli eltérések. A Nordfjordból és Sunnmøreből származó lovakat nagyobb testméret, erősebb csontozat, valamint dúsabb sörény és farok jellemezte, szemben a Sunnhordlandben élő változathoz tartozó állatokkal, amelyek kisebbek, könnyedebbek, finomabbak voltak. A messzire visszanyúló múlt ellenére, központosított, szervezett tenyésztés hivatalosan csak 1864 óta folyik.
Az 1900-as évek elején történtek kísérletek más fajtákkal való keresztezésre – méretnövelés céljából –, ám ezek a próbálkozások rövid időn belül kudarcba fulladtak. Az 1891-es születésű, Njål 166 méntől számítható az új éra, akinek neve a ma élő összes tisztavérű fjord származási lapján szerepel a felmenők között.
A XX. század második felére szinte egész Európában elterjedt, jelentősebb állományai Németországban, Ausztriában és Hollandiában élnek. Magyarországon először 1970 körül jelent meg: kezdetben főként a mező- és erdőgazdálkodásban dolgoztatták, illetve szerepet játszott a muraközi regenerálásában és – Dr. Ócsag Imre professzor révén – a tengelici kisló kialakításában. A magyar tenyésztés alapjait Tóth Endre és Tóth Melinda fektette le Szattán.
Aktív import tevékenységet folytattak, az országban élő lovak nagy része tőlük származik. 1988 óta a Magyar Póni- és Kislótenyésztők Egyesülete gondnoksága alá tartozik. A fjordok jelenléte habár állandó hazánkban, létszámuk alacsony. Idén mindössze négy ménnek – 4435 Márió; 5011 Matyi; 5456 Nanok Enghaven; 5887 Pardon (e. Isidor HVB) – váltottak ki fedeztetési engedélyt, a kancák utolsó (2020) nyilvános összesítésben pedig húsz név szerepel.
