Európa-szerte terjed a magas patogenitású madárinfluenza (HPAI), de Németország jelenleg a legsúlyosabban érintett ország.
A Friedrich Loeffler Állategészségügyi Intézet november 11-i adatai szerint 122 baromfitelepen és 1 125 vadmadárnál mutatták ki a fertőzést, ami több mint kétszerese a 2024-ben regisztrált eseteknek (46), és jóval meghaladja a 2022-es év összesített számát is (208) – írja a Reuters.
A betegség – amelyet jellemzően vonuló vadmadarak hurcolnak be – szezonálisan jelentkezik: ősszel indul, télen gyorsan terjed, majd tavasszal tetőzik. Az idei járványban eddig több mint egymillió baromfit kellett leölni, hogy megfékezzék a fertőzést.
Az intézet legutóbbi kockázatértékelése „magas” szintű veszélyt állapít meg, és leszögezi: „jelenleg nem látszik javulás”.
Ennek ellenére országos szintű baromfizárlatot nem vezettek be, bár több régióban helyi korlátozásokat léptettek életbe, például elrendelték a baromfi zárt tartását. A darvak védelmét is részben felfüggesztették: a vírus terjedésének megfékezése érdekében egyes magas kockázatú területeken engedélyezett az állománygyérítésük.
Noha a járvány jelentős hatással van a baromfiágazatra, a tojás és szárnyashús ára egyelőre nem emelkedett számottevően. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy Németország baromfiállománya mintegy 200 millió egyedet számlál, így az eddigi veszteségek arányaiban még nem kritikus.
A járvány terjedése azonban továbbra is komoly kihívást jelent – különösen a vonuló madarak miatt –, és a hatóságok szerint a megelőző intézkedések fokozása lehet az egyetlen módja annak, hogy a helyzet ne súlyosbodjon tovább a tél folyamán.



