Kácsfalu és Bolmány nyár közepén már elesett, ezek a horvát települések néhány 10 kilométerre vannak a magyar határtól. Mivel az ASP rendkívül szívós és könnyen terjedő vírus, számítani lehetett dél-magyarországi megjelenésére, pláne hogy a Dráva a méreténél fogva nem képes megállítani a fertőzött egyedeket területhasználatuk során. (Nem úgy a Duna, olybá tűnik legnagyobb folyónknak is köszönhető, hogy Budáról nem terjed át Pest vármegye keleti felére a betegség.)
Amikor júliusban Horvátországban kitört az ASP egy házi állományban, majd további kitöréseket azonosítottak a környéken vaddisznókban, a Nébih tisztában volt azzal, hogy országunk déli területei járványügyi fenyegetettségnek vannak kitéve.
Európa-szerte elterjedt betegség
Ha gyors kitekintést megengednek: az ASP mára Európa-szerte elterjedt betegség, az észak–déli tengelyen Svédországtól Görögországig már kimutatták, Finnországot kivéve. Magyarországon 2018-ban jelent meg először, azóta sajnos folyamatosan jelen van a vaddisznóállományban.

Jelenleg – ebben vizuális megjelenítést szolgáltat a Nébih interaktív térképe (https://airterkep.nebih.gov.hu/aaijo/asp/asp.htm) – Nógrád vármegye nyugati és Pest vármegye északi csücskében van egy nagyobb gócpont, miként Pest vármegye nyugati és Komárom-Esztergom vármegye keleti oldalának találkozásánál, de Hajdú-Bihar vármegye nyugati és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye déli határán is találni nagyobb gócot. Új esetet Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Komárom-Esztergom, valamint immár Baranya vármegyében regisztráltak.
Rendkívül ellenálló vírus
Az afrikai sertéspestis nagy ragályozó képességű, rendkívül ellenálló vírus. Kedvező feltételek mellett akár hónapokig is életképes marad. Kezdeti stádiumban magas lázat, nehézlégzést, bőrön és belső szervekben – kiváltképpen a nyirokcsomókban – kialakuló vérzést okoz, lefolyása pedig az esetek döntő többségében elhullással végződik.
Nincs megfelelő gyógyszeres védekezés
A baranyai eset megerősítését követően 15 vadgazdálkodási egységek teljes területét „fertőzött terület” kockázati kategóriába sorolta át a hatóság. Emellett Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegye területén is új, magas kockázatú területek lettek kialakítva.
Mivel jelenleg továbbra sincsen megfelelő gyógyszeres védekezés az ASP ellen, nincs más választás: a fertőzött területeken még mindig szükség van a vaddisznóállomány intenzív gyérítésére, valamint lényeges a vaddisznótetemek mielőbbi megtalálása, elszállítása és megsemmisítése, máskülönben nem lehetséges az ASP-járvány kordában tartása, megszüntetése.
A hatóság kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlelnek, 24 órán belül értesítsék az állategészségügyi szolgálatot!
Élőállat-szállítás: gazdák és állatvédők álláspontjai ütköznek




