Az ingoványos, sekély vizes, nádfoltokkal tarkított területen még a kivitelezések megkezdése előtt vízimadarak tömegei jelentek meg. Néhány év leforgása alatt már 60 ezres vadlúdcsapatok használták az élőhelyet, ezzel Európa egyik legnagyobb téli vadlúdgyülekezője lett a terület, aminek eredményeként a holland hatóság 1983-ban az Oostvaardersplassen 56 négyzetkilométerét védetté nyilvánította.
A természet azonban dolgozni kezdett, a mocsaras területen először cserjefajok jelentek meg, majd ligeterdők, ezzel szűkülni kezdett a vízimadarak élő-, fészkelési helye. A probléma kezelésére helyi ökológusok azzal az ötlettel álltak elő, hogy a növényzetet nem emberi beavatkozással kezdik el kezelni (visszavágni), hanem a nagy testű növényevőknek „adták ki a feladatot”, aminek eredményeként a tájra jellemző őshonos fajok modern változatainak a betelepítésébe kezdtek.
Ragadozókontrollt sem végeztek
Heck-marhák, konik lovak és gímszarvasok kerültek a területre azzal a céllal, hogy karbantartsák a fásszárúak intenzív terjeszkedését. A projekt során az állatokat pluszban nem takarmányozták, sem ragadozókontrollt nem végeztek, mondván a természet majd úgy is teszi a dolgát.
Az évek során a betelepített állomány gyarapodott, mígnem 2005 és 2015 között a terület átlépte az eltartó képesség határát, magyarán az ott élő állatok az összes növényzetet lerágták, eltűntek a cserjések és facsoportok, a talaj a taposás hatására erőteljesen lepusztult, a vízimadarak száma drasztikusan visszaesett.
A megnőtt állatállomány miatt a területen egyszeriben nem volt elegendő helye az egyedeknek, az élelem elfogyott, éhezés ütette fel a fejét. 2015–2016 telén több mint 1600 állat pusztult el, ennek 90 százalékát természetvédők lőtték le, hogy megkíméljék őket az éhhalál további szenvedéseitől. 2018 tele Hollandiában rendkívül hideg volt, ami újabb, mintegy 3000 állat pusztulását követelte.
Rendszeresen takarmányozták a megmaradt állatokat
A területen maradt állatoknak az emberek szénabálát dobáltak át a kerítésen, a kialakult helyzet miatt a sötétzöld aktivisták tiltakozásba kezdtek, a természetvédők pedig halálos fenyegetéseket kaptak. A felháborodás hatására a holland hatóságok beavatkoztak az eredeti „önfenntartó koncepcióba”, rendszeresen takarmányozták a megmaradt állatokat és állományszabályozást vezettek be – 1500 egyedre csökkentették az állatlétszámot –, fásszárúakat ültettek a területre, amelyet kerítéssel védtek a lerágástól, valamint vízgazdálkodási és tájkezelési beavatkozásokat indítottak.
Ma az Oostvaardersplassen újra élő, madaraktól hemzsegő terület. A projekt tanulsága az, hogy a mai globalizált, urbanizált világunkban, az infrastrukturális fejlesztések sodrában az eredendően természetes ökoszisztémák mellett a mesterségesen létrehozott természetközeli élőhelyeket magára hagyva, emberi beavatkozások nélkül nem lehet hosszú távon fenntartani. Azt hiszem, jó példa erre a vadgazdálkodás. Persze emberi sajátság a környezetformálás iránti vágy, de annak mértéke és maga a szándék már egyáltalán nem mindegy.
