Hol van hiányosság?
A Trend Reportban idézett szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a különféle rendszerek nem mindig illeszkednek egymáshoz, vagyis nem feltétlenül tudnak együtt dolgozni és egymás adatait használni, ebben szerintük mindenképpen előrelépésre van szükség.
Az ágazatnak biztonságos, együttműködésen alapuló adatmegosztási rendszerekre van szüksége. Egy ilyen „bizalmi infrastruktúra” kiépítése felszabadíthatná a kollektív tudást és erősíthetné az ellátási lánc alkalmazkodóképességét, vélik.

A hiányosságok között említették továbbá, hogy a valós idejű tápanyag-érzékelés egyelőre fejletlen, a nehéz terepen zajló automatizálás kihívást jelent, és az automatizálás új munkaerő-elosztási problémákat is felvethet.
Emellett figyelmeztettek arra, hogy bár nagy rajtuk a nyomás, a kiskereskedők jobban teszik, ha még ne vezetik be túl korán, kiforratlan állapotban az AI-megoldásokat.
A szakértők egyetértenek abban, hogy az AI-nak nem az ember helyettesítését, hanem a szakértelem és együttműködés támogatását kell szolgálnia. A fogyasztói kapcsolódás erősítése továbbra is hiányzik, miközben világszerte csökken a gyümölcs- és zöldségfogyasztás. Az élelmiszer-pazarlás csökkentése és az erőforrások optimalizálása révén ugyanakkor jelentős, akár 10%-ot meghaladó nyereségnövekedést is hozhat az AI.
Irány Berlin, februárban
Összességében a frissáru-ágazat a mesterséges intelligencia és az automatizálás révén mélyreható átalakulás előtt áll. A minőség-ellenőrzés, a logisztika és az előrejelző modellezés már most is kézzelfogható eredményeket hoz, és a jövőben forradalmasíthatja a betakarítást, az ellátási lánc működését és a fogyasztói igényekhez való alkalmazkodást.

A siker kulcsa az lesz, hogy az új rendszerek megbízhatóak, költséghatékonyak, együttműködésre képesek és az emberi tudást kiegészítőek legyenek. Ha ez megvalósul, az AI hozzájárulhat a munkaerőhiány csökkentéséhez, a hulladék mérsékléséhez, a minőség javításához, és összességében a friss gyümölcs- és zöldségellátási lánc fenntarthatóbbá és ellenállóbbá válásához, vélik a megszólaltatott szakértők.
Aki szeretne élőben is találkozni a Trend Report készítőivel, vagy megnézné, hogy mely vállalkozások mivel készülnek ebben az óriási témában, annak ajánljuk a Fruit Logistica kiállítást, amelyet 2026. február 4–6. között rendeznek Berlinben, a Messe Berlin kiállítási központban, jegyek már kaphatók elővételben.
Az Agrármarketing Centrum szervezésében magyar közösségi stand is minden évben van; akit kiállítóként érdekel az esemény, az november 20-ig még náluk is jelentkezhet.



