A masztitisz nemcsak a tejtermelésre, hanem a szaporodásbiológiai mutatókra is hatással van. Pikó Evelin hangsúlyozta, hogy bár a vizsgált állományban a szervizperiódus hossza – vagyis az ellés és az újabb vemhesülés közötti idő – nem mutatott nagy különbséget a két csoport között (átlagosan 133-135 nap), a termékenyülési arányok mégis eltértek. Az első termékenyítés hatékonysága a masztitiszes üszők esetében mindössze 25,5 százalék volt, szemben a kontrollcsoport 32 százalékos eredményével. Ez a különbség arra utal, hogy bár az állatok a látszat szerint hasonló ütemben estek át az újravemhesítésen, a sikeres vemhességek aránya jóval alacsonyabb volt azoknál, amelyek korai tőgygyulladással indították laktációjukat.

A háttérben biológiai folyamatok állnak, a gyulladás során felszabaduló prosztaglandinok befolyásolják a reprodukciós ciklust. Ezek az anyagok egyrészt a méhizomzat összehúzódását serkentik, másrészt hozzájárulhatnak a sárgatest lebomlásához, ami a vemhesség korai megszakadásához vezethet. Így előfordulhat, hogy a megtermékenyült állat rövid időn belül elveszíti a magzatot anélkül, hogy a gazdálkodó ezt azonnal észlelné.

Az állatorvos kiemelte, a korai vemhességvesztés önmagában is súlyos gazdasági veszteséget jelent, hiszen meghosszabbítja a két ellés közötti intervallumot, csökkenti az életteljesítményt és növeli a selejtezési kockázatot. Ha pedig mindehhez társul a tejhozam csökkenése és a magasabb sejtszám, akkor

A megoldás kulcsa a megelőzés

Pikó Evelin előadásának végén világos üzenetet fogalmazott meg. A korai tőgygyulladással induló üszők az állomány legdrágább és legkockázatosabb utánpótlásai. Az adatok szerint ezek az állatok 2-3 százalékkal alacsonyabb termeléssel zárják az első laktációt, ami állományszinten több ezer literrel csökkenti a tej mennyiségét. Ennél is riasztóbb, hogy az érintett üszők mintegy 40 százaléka kiesik már az első laktációban, vagyis a beléjük fektetett nevelési és tartási költség gyakorlatilag elvész. A második laktáció zárását elérők – nagyjából az állatok 30 százaléka – képesek ugyan utolérni az átlagtermelést, ám az ismétlődő klinikai tőgygyulladás sokkal gyakoribb a körükben. Ez azt jelenti, hogy hosszabb távon is folyamatos állategészségügyi beavatkozásra van szükségük, ami tovább növeli a költségeket, és a selejtezés kockázata sem csökken számottevően.

A megoldás kulcsa tehát a megelőzés. Ez azonban nem egyetlen nagy intézkedésen múlik, hanem számos apró, mindennapi gyakorlat következetes betartásán.

A szárazra állítás során érdemes a szelektív módszert választani, az egészséges egyedek védelmére elég lehet a higiéniai védelem, míg a fertőzésre hajlamos egyedeket fertőtlenítő szárazonállító készítménnyel szükséges kezelni.

Pikó Evelin külön hangsúlyozta a precíz adminisztráció fontosságát. Minden tőgygyulladásos esetet dokumentálni kell a diagnózistól a kezelésen át a gyógyulásig. Így nemcsak egyedszinten lehet nyomon követni az állatok sorsát, hanem az állomány egészének tőgyegészsége is elemezhető, és időben be lehet avatkozni, ha romló tendencia mutatkozik.

A tanulság tehát egyértelmű, a „hendikepes” elsőborjas üszők esete arra figyelmeztet, hogy a laktáció első hetei kritikus jelentőségűek. Ilyenkor minden apró hiba – legyen az higiéniai mulasztás, takarmányozási hiányosság vagy technológiai fegyelmezetlenség – sokszoros veszteséget okozhat. A fiatal állatok tőgyegészségének védelme nemcsak az állategészségügyi szakemberek feladata, hanem a gazdák és a telepi dolgozók mindennapi felelőssége is. A közös munka, a tudatos megelőzés és a folyamatos odafigyelés jelenti a hosszú távú siker zálogát.