Egy szúnyogokkal teli lagúna, mélyen a Zapata-mocsárban – a Karib-térség legnagyobb érintetlen vizes élőhelyén – a központja annak a szerény, de elszánt élőhely-helyreállítási erőfeszítésnek, amelynek célja megmenteni a manjuarit, vagyis a kubai kajmánhalat (Atractosteus tristoechus) a kihalástól.
„Ez a kubai halak egyik ékköve” – mondta Andrés Hurtado biológus a Reuters-nek.
„Reliktumfajokról van szó, melyek 140–150 millió éve élnek, és csak most kerültek a kihalás közelébe.”
Fotó: Michael Kreibig, Pixabay
A kajmánhal – hosszú, karcsú testű, éles fogakkal teli pofával – a „kritikusan veszélyeztetett” kategóriába tartozik, és 2020 óta szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján.
Hurtado válasza ezekre a kihívásokra a mocsár közelében lévő haltenyészetben kezdődött. Ott a csapata kidolgozott egy módszert a különösen kényes manjuari szaporítására, valamint az ehhez szükséges táplálék előállítására, hogy a fiatalokat később visszaengedhessék a természetbe, erősítve a mocsár meggyengült populációját.
Az elszigeteltség, a szúnyogok, a felszereléshiány és a hal rejtőzködő életmódja miatt nehéz – ha nem lehetetlen – pontosan felmérni a projekt előrehaladását.
A fiatal halak egy kis ceruza méretűek. Sötét színűek és jól rejtőzködnek a mangrovegyökerek áthatolhatatlan kuszaságában, és kihelyezés után gyorsan szem elől veszítik őket.
A tudósok szerint azonban vannak jelei annak, hogy a projekt jó irányba halad.
„A helyi halászok azt mondják, hogy a manjuari itt van” – mondta Eduardo Abreu, a Ciénaga de Zapata Nemzeti Park egyik igazgatója. – „Talán nem olyan gyakoriak, mint régen, de élnek, és van egy stabil populáció.”
A tonhal hús is lekerül a menüről – a vándorló halfajok is veszélyben
