… s az nagymértékben megkülönbözteti őket a többitől akár tartásmódjukban, viselkedésükben, akár állatgyógyászati ellátásuk terén.
Elsőként az jutott eszembe, hogy a lovak nem képesek hányni. Ennek pedig több élettani oka van. Nagyon erős alsó nyelőcső-záróizommal rendelkeznek, így ez az izom megakadályozza, hogy a gyomortartalom visszajusson a nyelőcsőbe. A gyomor és a nyelőcső közötti szög lapos, emiatt a gyomortartalom fizikailag sem tud „visszafolyni”.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha a ló puffad vagy mérgező dolgot eszik, úgymond nem tud „megszabadulni” tőle hányással, a kólika (hasfájás, bélprobléma) náluk életveszélyt is jelenthet. S mivel a ló nem tud hányni és könnyen félre is nyelhet, így a szájába való beöntés (például étolaj) nem ajánlott, mert súlyos következménnyel járhat!
A szarvasmarhákra – illetve általában a kérődzőkre – az összetett gyomrukon kívül számos más sajátosság is jellemző, mely megkülönbözteti más állatfajoktól. A szarvasmarha, a juh és a kecske először a hátulsó lábaival áll fel, majd az elülsőkkel. Ennek anatómiai oka, hogy a testfelépítésük és a testsúlyuk eloszlása miatt így tudnak a legegyszerűbben és legbiztonságosabban felállni. Ha pedig már a felállásnál tartunk, úgy szokták mondani: „Ha a ló egyszer felállt, már nem esik vissza”. A ló különleges mozdulatsorral, mondhatni, nehézkesen kel fel, és ha sikerül, stabil marad. Nem jellemző, hogy felállás után visszaessen a földre, legalábbis, ha a ló egészséges. Azonban beteg, legyengült ló esetében előfordulhat visszaesés.

S ha már a ló állásánál tartunk, meg kell említeni, a csupán rá jellemző különleges ízületi és szalagrendszert, a „passzív rögzítőapparátust”. Ez röviden azt jelenti, hogy a ló képes állva pihenni, egyik vagy mindkét hátulsó végtagját rögzíti, az elülső lábait úgy „zárja”, hogy nem kell aktívan tartania őket izomerővel. Így nem fárad el, miközben áll, mert az ízületek mechanikusan „zártak”. A ló képes állva aludni, de csak félálomban, vagy úgynevezett szendergő állapotban. A valódi, mély alváshoz le kell feküdnie.




