Ugyan már vége a nyári rekkenő hőségnek, de azért fontos kérdés, hogy az izzadás képessége mennyire jelent fontos élettani különbséget az állatfajok között, különösen a hőszabályozás szempontjából.
Az izzadságuk habos lehet, mert tartalmaz egy fehérjét (latherin), ami a párolgást segíti. Emiatt a lovaknál a túlhevülés ellen az izzadás a fő hűtési mechanizmus. A szarvasmarhák csak korlátozottan képesek izzadni, ez azt jelenti, hogy csak kis mértékben, főleg az orr és a nyak területén. Hőleadásuk inkább lihegéssel, valamint a bőrön át történik. Rosszul viselik a hőséget. A juhok és a kecskék egyaránt képesek izzadni, de nem hatékonyan, így a marhákhoz hasonlóan lihegéssel, árnyékos helyre való elvonulással igyekeznek hűteni magukat. Az előzőkkel ellentétben, a sertések gyakorlatilag nem izzadnak: kevés működő verejtékmirigyük van, vagy egyáltalán nincs is. Hőleadáshoz lihegnek, illetve sárban/vízben dagonyázva hűtik a testfelületüket. A baromfiknak nincsenek verejtékmirigyeik, ezért szintén nem képesek izzadni. Hőleadásuk lihegéssel (csőr nyitva, gyors légzés) és a taréjon, bőrön át történik. A madarak érzékenyek a hőmérsékletre.
Zárógondolatként pedig a sertésszívet emelem ki a maga különleges jellemvonásaival. Általánosságban igaz, hogy a sertés szíve arányaiban az egyik legkisebb – a háziállataink között – az állat testtömegéhez viszonyítva. A háziállatok szívének tömege általában a testtömeg 0,5-1 százaléka között mozog.
Érdekesség azonban a „sertésszív az emberben”: bár a mérete arányosan kisebb, a sertésszív felépítése hasonlít az emberéhez, ezért orvosi kutatásokban, transzplantációs célokra vagy a műtéti technikák gyakorlására számos esetben használják.
A körülöttünk lévő élővilág egyáltalán nem szürke, hétköznapi és unalmas, csak néha hajlamosak vagyunk belefásulni a hétköznapokba, ezért fontosnak tartom feleleveníteni az érdekes természeti jelenségeket, melyekhez nem kell nagy felfedezőnek lennünk, elég, ha haszonállataink közt nyitott szemmel járunk.
