0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 2.

Nincs új a nap alatt: a fenntarthatóan halászott állományok regenerálódnak

A Földközi- és a Fekete-tengeren a halászati nyomás az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent, de a vizsgált halfajállományok valamivel több mint fele továbbra is túlhalászott. Eközben pedig a klímaváltozással miatt is nő nyomás  – tette közzé az ENSZ

A térségben folytatott tengeri halászat, valamint a sós vagy félsós part menti akvakultúrás termelés évente mintegy 2,06 millió tonna élelmiszert állít elő 21,5 milliárd dollár értékben, és 1,17 millió munkahelyet teremt – írja a Reuters a római székhelyű Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetére (FAO) hivatkozva.

Az átlagos összesített halászati nyomás 2013 óta 50%-kal csökkent.

A fenntartható módon halászott állományok aránya megduplázódott a gondosabb gazdálkodásnak és az alacsonyabb halászati nyomásnak köszönhetően

– áll a FAO kétévenkénti jelentésében.

halászat
(Fotó: Pixabay)

Ennek ellenére a vizsgált állományok 52%-át továbbra is túlhasználtként tartják nyilván. A olyan veszélyeztetett fajok, mint a cápák és tengeri teknősök pedig a véletlenszerű fogások miatt továbbra veszélyben vannak a Földközi-tenger középső és keleti részein, valamint az Adria egyes területein.

„Az állományok még nem tartanak ott, ahol szeretnénk, de kezdenek helyreállni a tudomány vezérelte gazdálkodási intézkedéseknek és az erős érdekelt felek bevonásának köszönhetően, miközben az akvakultúra … bizonyítja, hogy segíthet kielégíteni a jövőbeni vízi élelmiszer iránti keresletet” – mondta Manuel Barange, a FAO halászati és akvakultúra-ágazatának vezetője.

2023-ban a Földközi- és Fekete-tenger halászai összesen mintegy 1,12 millió tonna vadon fogott halat és más tengeri állatot hoztak be, ami 13%-os növekedést jelent 2022-höz képest, de nagyjából stabilnak tekinthető az elmúlt évtizedben.

Törökország továbbra is a legnagyobb: a fogások mintegy 31%-át és a flottakapacitás 17%-át adva, amelyet Olaszország és Görögország követett.

A térség akvakultúrája 2023-ban 2,97 millió tonna élelmiszert termelt 9,3 milliárd dollár értékben, amelyből mintegy 940 000 tonna a sós vagy félsós vizekből származott.

Az akvakultúra azonban egyre növekvő nyomással néz szembe a hőhullámok, a betegségek, az idegenhonos fajok és az összetett engedélyezési és jogi keretek miatt, amelyek visszatarthatják a beruházásokat, különösen a kis termelők esetében – áll a jelentésben.

A jelentés hozzátette, hogy a 2050-re várható kereslet kielégítéséhez és ahhoz, hogy a térség országai elérjék a vízi élelmiszerekre vonatkozó, 2022-ben 20,7 kg-os (45,6 font) globális egy főre jutó átlagos fogyasztást, a teljes kibocsátásnak 14–29%-kal kell növekednie.

Forrás: Reuters