
Ebben jelenthet segítséget, ha megpróbáljuk történetekkel és ismeretátadással is megtoldani a szőlésztermesztést és borkészítést. A borturizmus a legrövidebb út a termelő és a fogyasztó között”- mutatott rá Varga Zsuzsanna, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet egyetemi docense. A szakember hozzátette, soha nem látott szükségünk van a borszerető emberekre, hogy a ránk nehezedő nyomást túléljük.
„A nemzetgazdaság számára a szőlő-bor ágazat kiemelkedő jelentőségű. Ugyanakkor a bor közösségi élmény is. A bor mesél. A bor beszélgetős ital, és a 21. században, amikor kapcsolatainkban meghatározó a digitális tér, és kifogyunk a közösségi kapcsolódási lehetőségekből, a bor továbbra is összehozza az embereket”- hangsúlyozta Panyi Miklós parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes, aki hozzátette, a borban minden benne van, amik mi, magyarok vagyunk: történelem, hagyomány, élettér, közösség, élmény… A miniszterhelyettes rámutatott, a borturizmusban óriási lehetőségek rejlenek, útvonalak kötik össze a borrégiókat, a borvidékeket. Nem csak az értékmentés, hanem az értékteremtés is benne rejlik. A szakember rámutatott, az aranyszínű sárgaság miatt nehéz helyzetben van az ágazat. A kormány azonban mindent elkövet, hogy felvegye a harcot a betegség ellen és segítse a termelőket.

Mint Kovács Róbert elmondta, jó néhány éve már, hogy a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnökségében megfogalmazódott: bált kellene rendezni. A gondolatot tett követte, s idén már a VII. Kárpát-medencei Borrendek Találkozóját tartották Vonyarcvashegyen. A szakember, aki 2016 óta az MBOSZ elnökségében először alelnökként, az utolsó másfél évben pedig elnökként dolgozik elmondta, számtalan rendezvényük van, országos szinten olyan Szövetség, amely túlélte a rendszerváltást, mely mögött több mint 3000 ember áll.
„Tehát elhatározta az Országos Szövetség, hogy rendez egy bált, egy olyan protokolláris rendezvényt ami megmutatja az erősségét, hogy kik és mik vagyunk. Olyan embereket tudunk meghívni egy ilyen eseményre, és a tagjaink olyan emberekkel tudnak találkozni, amiért érdemes a Szövetség tagjának lenni”- hangsúlyozta az MBOSZ elnö-nagymestere. Ugyanakkor nem csak a határon belül gondolkodnak, hanem kitekintenek a határon túlra is. Ez a rendezvény sem csak magyarországi, hanem Kárpát-medencei, nyáron pedig a Hajóson szervezett kétnapos pikniken, amikor a szerb szövetséggel is kötöttek együttműködési megállapodást, ott voltak a határon túli társszervezetek Zorán Zivkovics, a Szerbiai Bor- és Borlovagrendek Szövetségének elnöke, valamint Lackovics Károly a Telecskai-dombok Szent Dömötör Borrendjének elnök-nagymestere, a Szerbiai Bor-és Borlovagrendek Szövetségének alelnöke, Molnár Károly, a bajmoki Szent Trifon Borrend elnök-nagymestere, a Szerbiai Bor- és Borlovagrendek Szövetségének alelnöke, valamint, Nikola Cuculj, a verseci Bánáti Szent Teodor Borrend nagymestere. „Pontosítanám, a szerb szövetséggel már volt együttműködési megállapodásunk, az elmúlt tíz évben éppen a szerbiai szövetség, a történelmi Magyarország területéről az, ahol komoly eredményeket ért el az MBOSZ. Viszont láttunk az alap megállapodásban olyan részleteket, amiről azt gondoltuk, konkretizálni kellene. Ezt az együttműködési megállapodást megújítottuk és kiegészítettük különböző pontokkal, ami pontosítja, hogy a határon túli borlovagrendjeinkkel milyen kapcsolatot kívánunk támogatni”- magyarázta Kovács Róbert, hogy Szerbiában több, mint tucatnyi egyesületet tartanak nyilván, aminek mintegy fele délvidéki és magyar ajkú.
„Felvidéki gyökerekkel rendelkezek, édesapám édesanyám Felvidéken született. A Hajósi Borlovagrendet több, mint tíz éve vezetem, Magyarország harmadik legrégebbi borlovagrendje. Nehéz elfogadni, hogy a kárpátaljai borlovagrendünk, amikor át akart jönni az anyaországba, azt csak konzuli segítséggel sikerült megoldani. A Hajósi Borlovagrend vezetőjeként a konzulátusra kellett kikérőt írnom azért, hogy egy magyar ember egy borrendi rendezvényre be tudjon jönni. Ott értettem meg, mit is jelent a borrendiség és a magyarság”- fogalmazta meg Kovács Róbert.


