A mezei hörcsög korábban hazánk síkvidéki területeinek általánosán elterjedt faja volt. A intenzív mezőgazdasági termelésnek eredményeként azonban állománya számottevően lecsökkent, menedékhelyeinek eltűnésével elszigetelt populációi alakultak ki.
A faj helyzete kettős, ugyanis egyrészről az Európai Unióban, így hazánkban is védett, súlyosan veszélyeztetett faj, természetvédelmi értéke 25 ezer forint (a Természetvédelmi Világszövetség a kihalással fenyegetett fajok vörös listájára tette a hazánkban is élő mezei hörcsögöt), másfelől viszont mezőgazdasági kártevőnek számít, és mezeipocok-gradáció idején az irtásnak a mezei hörcsög is kárvallottja.
Populációinak egyedszámáról nem állnak rendelkezésre becslési adatok, így a szakemberek csak feltételezik, hogy ahogyan számos mezőgazdasághoz kötődő faj esetében, a mezeihörcsög-állomány is zsugorodik. Ráadásul kulcsfajnak számít abból a szempontból, hogy egyes ragadozófajoknak, mint például a kerecsensólyomnak (Falco cherrug) egyik fontos zsákmányállata.
Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
A kerecsensólyom védelme az Észak-alföldi régióban című LIFE pályázatban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vállalta a mezei hörcsög dél-hevesi állományának gyarapítását azzal a céllal, hogy a sokak szemében turulmadárként emlegetett kerecsensólyom állománya megerősödjön.
Ennek érdekében a szakemberek a dél-hevesi települések belterületi ingatlanjain mezei hörcsögök befogását végeztek, hogy utána a rágcsálókat visszatelepítsék eredeti élőhelyükre. Ennek célja többtényezős, egyrészt a belterületi ingatlanok tehermentesítése, ezáltal a lakossági környezet nyújtotta problémák csökkentése, másfelől a mezőgazdasági környezetben a veszélyeztetett állományú ragadozó madarak, mint például a kerecsensólyom táplálékbázisának a megerősítése. Nem utolsósorban a természetes élőhelyükön lévő mezeihörcsög-állomány gyarapítása a befogott egyedekkel.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen, hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát csaknem 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.