Szárazság, aszály

Magyarországon 500-550 milliméter éves csapadékmennyiség a jellemző. Észak-Ma­gyarország hegyvidékein – Eger környékén, a Mátrában és a Zemplénben –, valamint a Nyugat-Dunántúlon – Zala, Vas és Sopron vármegyék területén – ennél több hull, míg az Alföld homokos tájain különösen kevés. Hazánkban már évek óta vízdeficit alakult ki a talajokban, ami aggodalomra ad okot. A médiabeszélgetésekben egyre többet hallunk a vízhiányról, a talajok kiszáradásáról, a vízpótlás szükségességéről, a mezőgazdasági növények vízigényéről. A probléma nagyon bonyolult, ebből adódóan a feladatok megoldása nem könnyű, ugyanakkor tőkeigényes. A vízpótláshoz sok szempontot kell figyelembe venni, amiket csak érintőlegesen szeretnék taglalni.

A meteorológiai adatokkal követni lehet az éghajlat szerepét a történelmi borvidékek kialakulásánál. Ahol a szőlő jól érezte magát és jól termett, ott alakult ki a termesztése. A környezeti feltételekhez jól alkalmazkodó szőlőfajták maradtak termesz­tésben.

A fajták vízigénye

Fontos szerepet játszott a fajták vízigénye, különösen az arid éghajlatú vidékeken. A szőlő számára az évenkénti 500-550 milliméter csapadék elegendő lenne, ha ennek nagy része a vegetációs időszakban jutna a tőkékhez. Az utóbbi évtizedekben azonban a csapadék eloszlása nem kedvez a szőlőnek. Sajnos hónapokig is tart a vízhiány, főként a bogyó növekedése és érése (június–augusztus) idején. A tőkék szenvednek a szárazságban, a hajtások lassan növekednek, rövidek és fejletlenek maradnak, ősszel nem jól érnek be, leveleik lekonyulnak, elsárgulnak és lehullanak. Fürtjeik fonnyadnak, a bogyóik érése nem tökéletes, ami kedvezőtlen a borászatnak, ugyanis az éretlen bogyókban kellemetlen íz- és zamatanyagok alakulnak ki, savösszetételük előnytelen, olykor a savak minősége sem jó, amiből jó borminőség nem várható.

Tragikusabb a helyzet aszályban, amikor a vízhiány mellett a levegő páratartalma is alacsony, és elmarad a harmatképződés. Az utóbbi évek nyári időszakában ez is gyakran előfordult. Aszályban megjelennek a darazsak, az általuk megrágott bogyókon pedig a méhek. Együttes munkájukkal hatalmas károkat okoznak.

A fajták morfológiai felépítése (levélszőrzet, sztómaszám, gyökérzet), a kedvező növényélettani folyamatok segítik a tőkét a talajból felvett víz takarékos felhasználásában. A pontuszi (Földközi-ten­ger térségéből származó) fajták, egyebek között a Kadarka, Kövidinka, Ezerjó, Mézes, Furmint jobban tűrik a vízhiányt. Sok vizet igényelnek a vitálisan növő, nagy fürtű és nagy bogyójú, főként csemege­szőlő-fajták. Manapság azok nem is termeszthetők gazdaságosan öntözés nélkül.