A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben Katonatelepen vizsgáltuk a szőlőfajták vízigényét. Füri József nevéhez fűződnek az első vízháztartási kísérletek az 1970-es évek elején. Először kis tenyészedényekben, majd nagy, több köbméter földet befogadó evapotranszspiro- méterekben vizsgálta a csemegeszőlő-fajták vízigényét. Később ezt a kísérletet kibővítettük több borszőlőfajta vízigényének meghatározásával. Érdekes eredmények születtek, a fajták vízigénye között láthatóan nagy különbségekkel. Tehát a fajta genotípusának (vízigényének és vízhasznosításának) ismerete fontos a jövőbeni fajtaszerkezet kialakításában.
A globális fölmelegedés ráirányítja figyelmünket a szőlőültetvények fajtaszerkezetére. Megállapítható, hogy a szőlőtermesztés határvonala egyre jobban észak irányába tolódik. Ma már Dániában, Lengyelországban is mind többen foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Napjainkban megfigyelhető, hogy a fehérbort adó fajták helyére egyre több vörösbort adó kerül. Ez utóbbiak hő- és fényigénye nagyobb, mint a fehérborszőlőké, tehát számukra jobbak a jelenlegi környezeti feltételek. Más kérdés a borfogyasztási divat.
Öntözés, tápanyagellátás
A szőlő jól hasznosítja a vizet. Ma a telepítése már elképzelhetetlen víz nélkül, még ősszel is, mert a talajok felső és mélyebb rétegeiben nincs elég felvehető víz. A fiatal növényeket beöntözéssel együtt kell ültetni, és utána is gondoskodni kell vízellátásukról, mert csak így tudják a gyökerek a talaj tápanyagkészletét hasznosítani. A telepítést követő harmadik év után, amennyiben elegendő csapadék hull, az öntözést be lehet fejezni. Azonban egyre több szó esik a szőlő rendszeres öntözéséről nemcsak a csemegeszőlő-fajták, hanem a borszőlőfajták esetén is. Ideális dolog a szőlő öntözése, de számítani kell az öntözőrendszer kiépítésének magas költségeire. Legfontosabb lenne a talajok feltöltése víztározókból.
A másik nagy feladat a talajok víztartalmának megőrzése kíméletes talajműveléssel, talajtakarással, az evaporáció csökkentésével. Jó példa a szőlőiskolák öntözése, ott a bakhátakra ültetett oltványok vízellátása fóliás takarással és a fólia alatti szivárogtató öntözéssel megoldott. Az árutermelő csemegeszőlő-ültetvényekben ma már természetes az öntözés, de a területük nem számottevő.
Az öntözésnek sok buktatója van, az egyik a víz szűrése: ha az nem tökéletes, akkor az egész öntözőrendszer bedugulhat és nem fog jól működni. Az öntözés jó lehetőséget kínál a tápoldatok kijuttatásához. Az öntözési módok kiválasztását elsősorban a rendelkezésre álló beruházási költségek és a terepviszonyok határozzák meg. Leggyakrabban alkalmazott öntözési módok szőlőben a barázdás, a csepegtető, illetve a párásító öntözés. Voltak próbálkozások az altalajöntözéssel, de annak működtetése problémás, az esőztető öntözés pedig vízpazarló és növényvédelmi problémákat okoz. A nagyadagú öntözés után a vékony héjú fajták héja felreped, a sebeken pedig azonnal fertőz a szürkepenész és a fürtök megrothadnak. Rothadékony fajták például a Chardonnay, a Leányka, a Sauvignon blanc, a Rajnai rizling, a Rizlingszilváni, a Kadarka és a Kékoportó. Ezeket széljárta helyekre érdemes ültetni.
