Szerző: Dr. Pauk János
Azért nem mondhatjuk magunkat százévesnek, mert a szocialista időszakban egyesületünk nem működött. Újjáalakulásunk 1989-ben volt.
Egyesületünk fő célja a magyar növénynemesítők szakmai összefogása, érdekeinek képviselete, hogy minél jobb genetikai alapanyagokkal, fajtákkal és hibridekkel lássuk el a magyar mezőgazdaságot. A végső cél, hogy jó minőségű vetőmagot kínáljunk a gazdálkodóknak, a folyamatos fejlesztések mellett. Az elmúlt években az utóbbi szempont kezdett meginogni, de nézzük előbb a szakmai kihívásokat.
A változó klíma
A magyar gazdálkodók közötti diskurzusban rendszerint előkerül témaként az időjárás-változás. Ez ma az elsődleges kihívás. Az ezredforduló óta valóban drámaiak a változások, és már klímaváltozásról beszélnek a meteorológusok, hiszen a jelenlegi állapot immár negyedszázados. A Pasoni kertben több mint 400 évvel ezelőtt Lippay Jánosék az akkori pozsonyi klímához jól alkalmazkodó fajokat telepítettek.
Kiváló elődeink tehát korszakokat nyitottak meg hazánk növénynemesítésében. Tessedik Sámuel (1742–1820) iskolateremtő szolgálata mellett növényfajokat (akác, lucerna, cukorrépa) hozott a szarvasi tájba, amelyek később nemzeti értékké váltak. Pongrácz Miklós szegfű-növénynemesítésről írott kis könyve 1822-ből való, amit a nemesítés témájában jelenleg a legrégebbi írott emlékünknek tartunk.
A szántóföldi növényeknél Mokry Sámuel (1832–1909) búzanemesítő munkáját két nagy kihívás (szárazság és rozsdajárvány) indította el, de közben felfigyelt arra, hogy a minőségi vetőmag milyen komoly termelési érték. Remek könyve, a Búzanemesítés (1875) ma is sok könyvtár féltve őrzött kincse. Kortársa, Kenessey Kálmán (1822–1913) A búza vetőmag nemesítésről írt könyvéből (1974) érdemes néhány szót idézni: „[…] minél inkább belemélyedtem a magnemesítés elméletébe, […] annál inkább nőt lelkesedésem”. Nos, ez a motiváció szükséges ahhoz, hogy a kihívásokra jó válaszokat adjunk. Ha ez hiányzik, ne fogjunk hozzá, és ezt ma is helyén kell értenünk.
A növénynemesítés átalakításának kihívásai
Napjainkra a növénynemesítő helyek zömében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Agrárcsoportjához tartoznak. Az egyetemi keretekben működő és korábban az MTA-hoz tartozó intézmények természetesen nem tartoznak ide – utóbbiak (pl. Martonvásár) a HUN-REN szervezetében dolgoznak tovább. A MATE Agrárcsoporton belül a növénynemesítő helyeken az elmúlt két évben sok minden változott, két szóval így foglalhatjuk össze: racionalizálások történtek. Ez azt jelentette, hogy a kiadást (fizetések, ráfordítások, rezsi stb.) és a bevételt harmóniába kellett hozni.
