Igen, a karácsony az a szent ünnepünk, amikor félretesszük a feladatokat, nem törődünk magunk és az élet gondjaival, a világban zajló őrülettel. Körbetekintünk a szobán, szemünk végigszalad a díszgömbök sokaságán, az örökzöld ágakon bukdácsoló fényjátékon, a karácsonyfa alatt kibontásra váró ajándékokon, a családon, ami végre összejött a szeretet és béke ünnepén.
Majd szemrevételezzük az ünnepi asztalt, a szerkény mélyéről előbányászott ünnepi evőeszközkészletet, ami valószínűleg csak az év ezen napján lát fényt, és a megannyi ételt. Az elmaradhatatlan halászlét, töltött káposztát, bejglit és még lehetne sorolni… De miért éppen ezek kerülnek az asztalra? Miért nem a gombakrémleves, a cigánypecsenye és a dobostorta? – elnézést minden kedves olvasótól, akinél éppen ezek az ételek szerepelnek a karácsonyi vacsoraasztalán.
Hagyományos karácsonyi fogások
A feltett kérdés megválaszolásához kicsit vissza kell tekintetünk a múltba. Eleink ugyanis előnyben részesítették azokat az ételeket, amelyek a babona szerint bő termést és bőséget ígértek; az ételek mellé gyakran gabonamagvak, szalma és széna is került az asztalra, a jövő évi bőség megalapozását szimbolizálva. A bab, borsó, lencse, mák és dió is ezt a célt szolgálta, míg a fokhagyma az egészséget, a mézeskalács pedig az élet „édességét”, élvezetét jelképezte.
Az étkezés végeztével a családtagok között szétosztottak egy almát, hogy a család mindig összetartson, a karácsonyi asztalon maradt morzsákat pedig összeszedték és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek. Némelyik családban viszont nem szedték le a vacsoraasztalt, amikor felkeltek mellőle, hogy a karácsony éjjelén járkáló angyalok találjanak maguknak rajta ennivalót.
A töltött káposzta pedig valószínűleg azért vált alapvető karácsonyi étellé, mert elkészítése nem bonyolult és sokáig eláll (a kinti hidegben különösen), így ha egy nagy kondérnyi készül belőle, az ünnepek alatt nem kell újból nekirugaszkodni a sütés-főzésnek, csak szedünk egy újabb adag töltött káposztát, hiszen ismerjünk a mondást: felmelegítve csak a káposzta jó. Ezen kívül a sütemények és édességek is elengedhetetlen kellékei az ünnepi hangulatnak. A paraszti családoknál inkább a mákos guba, míg a nagypolgári tányérokon a mákos és a diós bejgli volt jellemző.
Az ünnepi asztal folyékony kísérői
De az italokról sem szabad megfeledkeznünk. Vannak pótolhatatlan klasszikusok, mint a forralt bor, ami gyorsan, egyszerűen elkészíthető, és közben mindig adódik alkalom anekdotázásra – talán az is hozzájárul az „ízesítéséhez”. Kiváló védőital hideg ellen, ízvilága pedig, a narancs, a fahéj, a szegfűszeges aromái, hozzátartozik az ünnep hangulatához.
Ha már alkohol, a tojás- és a csokoládélikőr is kedvelt karácsonyi ital. Ezen kívül a puncsot sem hagyhatjuk ki az ünnepi italok sorából. Története egészen a XVII. századig nyúlik vissza, a világhódító utakra induló angol matrózok készítették először, elütve az hosszadalmas utazási időt.
A gyakran delíriumtól gyötört matrózok helyi alapanyagok felhasználásával találták fel ezt az italt, melyet manapság puncsnak nevezünk. A rumból, vízből, cukorból, citrusfélékből és fűszerekből alkotott nedű hamar népszerű lett Angliában, majd a brit gyarmatokon is közkedveltté vált.
Bármi is kerül a karácsonyi vacsoraasztalra, a lényeg, hogy kikkel üljük azt körbe, és nevetve oszthassuk meg egymással az évben átélt történeteket.
