Vesztesek és nyertesek
„Az apály és aszály: változni muszáj” felhívással kezdte mondandóját Spitkó Tamás. Kérdés, hogy hazánkban vajon módosul-e a klímaváltozás hatására a növénytermesztés gyakorlata. Miközben a klímaváltozás létéről csak-csak elvitatkozgatunk, a termesztett növényfajok összetétele már megváltozott. Elég, ha a gránátalma, az olíva, füge termesztésre, illetve a télen védelem nélkül hagyható leanderekre gondolunk. Ezalatt az olyan régóta termesztett szemes kukorica nagy próbatétel előtt áll, mert vagy megtanulnak a gazdák alkalmazkodni a száraz éghajlathoz, vagy a termesztési körzetek tovább tolódnak északi irányba.
Ezt alátámasztó példa az előadó szerint, hogy a lengyelek korábban 600 ezer hektáron termesztettek kukoricát, újabban már 1,2 millió hektárról szólnak a statisztikáik (más forrásból immár 2,4 millió hektárt is hallottunk). Amíg a lengyelek a korábbihoz viszonyítva 3,6-szeresére növelték az összes kukoricahozamukat, s elérték az évenkénti 9,2 millió tonnát, mi, magyarok a 7,6 millió tonna össztermésről visszaléptünk idén 5,2 millió tonnára, 2022-ben pedig csupán 3,6 millió tonnát sikerült betakarítanunk. Tény, hogy Közép-Európában és a Balkánon csökken a legnagyobb mértékben a kukoricatermés. Európa Atlanti partvidékén egyelőre minden a legnagyobb rendben, bár az a mennyiség az igényekhez nem elegendő.
Magyarországon a korábbi 1,2 millió hektárról (én maximum 1,050 millió hektárra emlékszem úgy, hogy különféle trükkökkel támogatták ennek a növénynek a termesztését) 800 ezer hektár alá süllyedt a kukorica vetésterülete, közben a búzáé 1,2 millió hektárról szintén 1 millió hektár alá zsugorodott.
