Megjelenésük minden esetben emberi tevékenységhez köthető. Tudatos betelepítésről volt szó gazdasági okból például a selyemkóró esetében, amikor a textilipar számára próbáltak új alapanyagnövényt termesztésbe vonni. Az alapanyag nyilvánvalóan nem vált be, de mire ez kiderült, megtelepedett a természetben. Az alkörmös esetében is hasonló volt a folyamat: kivonatait élelmiszerek és borok festőanyagaként használták, míg mérgezővé nem nyilvánították. Ipari alapanyag-szállítmánnyal is bekerülhetnek a flóraelemek közé egyes növények, ilyenre példa az 1900-as évek elején gyapotszállítmányokkal érkezett süntök.
A megfigyelések szerint ezer behurcolt fajból mindössze egy válik özönnövénnyé, mégis tekintsük át, milyen károkat okozhat közvetlen környezetünkben, ha egy invazív növény letarolja a területeinket. A gyakran érzékenyebb őshonos fajoknak harcolniuk kell a vízért és tápanyagokért, ami jelentősen csökkenti túlélési esélyeiket. A jövevények kereszteződése a honos fajokkal az őshonos növények kipusztulását okozhatja. Mérgező, allergiát keltő hatásuk lehet, ilyen a hasindító kutyatej, aminek tejnedve érintésre is fájdalmas, apró hólyagos kiütéseket okoz. Az invazív növényekkel egyéb kórokozók és kártevők érkezhetnek, amelyek tetemes kárt okoznak a mezőgazdaságban. A természetes ökoszisztémát károsítja az élőhelyek szerkezetének átalakulása.
Véleményem szerint napjainkban azok a fajok jelentik a legnagyobb veszélyt, amelyek szárazabb éghajlatokról származnak, mint saját vegetációnk, így mire a helyi növényzet megtanul alkalmazkodni a melegebb nyári időszakokhoz és a kevesebb csapadékhoz, addig a behurcolt fajoknak ezt a harcot már nem kell megvívniuk, energiájukat nem létfenntartásra kell használniuk, hanem szaporodásra, így evolúciós előnyhöz jutnak.
