0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. január 2.

A tenyésztés élménye „díszes haszonállattal”

„Nem azért tenyésztem a fodros tollú magyar ludat, mert meg szeretném alkotni az ideális, standard szerinti egyedet, állományt, hanem magáért a tenyésztés élményéért.”
Marcsi elmeséli, hogy az F-gén domináns öröklődése miatt a legegyszerűbb egy sima tollú ludat egy fodrossal párosítani, hogy fodros tollú utód szülessen. Azonban szerinte így nagyon sok tulajdonságot veszít a fajta, ezért ő törekszik a fodrost fodrossal párosítani.

Így jöttek elő a már említett ide-oda göndörödő tollak. De a beltenyésztés elkerülése végett az állományba kívülről bekerült két sima tollú lúd pároztatásából is került már ki fodros egyed, vagyis valahol a magyar lúd genetikai állományában jelen lehet ez a tulajdonság.

fodrostollú lúd
Fotó: Csatós Norbert

Ahogy nézegetjük a különféle, hol egységes kinézetű, hol nagyon is vegyes csoportokat, csak előkerül, hogy honnan is ez a tudás. Ahogy meséli, a libás élete 2016-ban kezdődött. A budai születésű, kereskedelmi végzettségű és marketingesként dolgozó Marcsi és családja 40 év után költözött először kisvárosba, majd tovább a tanyára.

– Anyám azt mondta, hogy valószínűleg nekem valami genetikai problémám van, mert annyira függtem mindig az állatoktól.

A ház asszonya ezért is szeretett volna libát tartani, de mivel alapvetően nem a konyhára szánta, valami érdekesebbet keresett. Ez lett a fodros tollú magyar lúd. Az első 15 kislibát a gödöllői génmegőrzőben dolgozó tenyésztőtől vásárolta, és Marcsi megfogalmazása szerint, hatalmas szerelem lett.

– Kissé extravagáns kinézetű libát szerettem volna tartani. Olvastam a fodros tollúról, majd végigböngésztem a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ tenyésztési programját is. Onnan tanultam, hogy kerüljük a testvérpárosítást, cseréljük a párokat, külön ólakban tartsuk a csoportokat s a többi. Ezek alapján a magam módján megpróbálkoztam a tenyésztéssel és egészen szép madaraim lettek. Elvittem őket kiállításra, ahol mások is megdicsérték. Az első perctől figyeltem, mi történik a madaraimmal, a párosításnak mi lett az eredménye, azt a tulajdonságot elő tudom-e hívni újra. Mindig rengeteg a kérdés. Épp ezért nagyon sokat olvastam, és előadásokat hallgattam a genetikáról.

fodrostollú lúd
Fotó: MMG/Csatlós Norbert

Amikor a kedvencét, Szöszit hozza elő, csak rákérdezek, hogy a sok szép madár közül tollformára melyik a kedvence.

– Nem tudok és nem is akarok dönteni, mert nem hiszem, hogy jó lenne, ha minden libusom teljesen egyforma lenne. Ez a madár attól gyönyörű, hogy változatos. Ha nem lennék ilyen szakadár, ráálltam volna a fajtaleírás szerinti tenyésztésre: ekkora, ilyen szemű, olyan lábú, olyan hasú, olyan tollú. Akkor már mestertenyésztő lehetnék, de az nem az én világom. A séma szerinti tenyésztésbe három év alatt beleunnék.

A tanyára belépve rögtön egy szárnyát tárogató, sziszegő csapat fogad bennünket. Az állatok kis csoportokban, jól elkülönített terekben élnek.

– Szeretnék tollakat megőrizni, továbbvinni. Ha egy nagy csapatban lennének a madarak, akkor a következő évben elég nehéz lenne kitalálni, hogy melyik madár melyiknek az utóda. Így viszont hajszálpontosan tudom, hogy egyik vagy másik szülőtől melyik utód született, és hova tettem tovább. Tehát évekig lehet úgy dolgozni, hogy nincsen beltenyészet.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: