Szerző: Csősz József

Előrevetítem, hogy ha másban nem is, abban biztos el fogok térni a hasonló témájú cikkektől, hogy kerülöm a hurráoptimista, feloldozást biztosító mondatokat. Úgy gondolom ugyanis, hogy nincs okunk a derűlátásra.

Mára addig jutottunk, hogy belátva a probléma létezését, zöld működésre vonatkozó szabályokat alakítunk ki, programokat indítunk, minősítési rendszereket vezetünk be és elérendő célokat tűzünk ki. Egyelőre távolinak tűnik a gondolat, hogy az emberiség hajlandó lenne lecserélni a „fenntartható növekedésre” épülő gazdasági szemléletét egy kevésbé kényelmes, de hosszabb távon kifizetődőbb gondolkodásmódra. A természeti értékek hosszú távú fenntartása érdekében az erdészek keresik a megoldásokat a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, és ebben kulcsszerepe van a víz- és erdőgazdálkodás összekapcsolásának.

A vízhiány a legnagyobb korlát

Mi, a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szakembereiként igyekszünk a rendelkezésre álló összes eszközzel küzdeni az erdők fennmaradásáért és megújításáért az ország változásnak legjobban kitett tájegységén, az Alföldön.

A fafajok elterjedését (ahogyan ez minden más élőlényre is igaz) itt is a minimumban lévő környezeti tényező határozza meg. Ez pedig térségünkben egyértelműen a víz.

A korábbiaknál magasabb átlaghőmérséklet és alacsonyabb páratartalom nagyobb mértékű párologtatást követel a növényektől, amelyek a talajból felvehető víz hiányában elérik hervadási pontjukat. Bár a folyamat rövid távon visszafordítható, folyamatos ismétlődése legyengíti a fákat és védtelenebbé teszi a károsítókkal és kórokozókkal szemben. Ha pedig a hervadás hosszú távon fennmarad, az már maradandó károsodást okoz a fák sejtjeiben.

Járó Zoltán erdőmérnök megállapítása alapján tudjuk, hogy azok a területek, ahol júliusban 14 órakor 50 százalék alá csökken a relatív páratartalom, fafajjal nem jellemezhető erdőssztyepp-klímába tartoznak. A neves kutató ugyanakkor azt is lefektette, hogy a zárt erdők fennmaradásához ennek az értéknek 45 százalék fölött kell lennie. Az azóta eltelt időben az erdészeti klímaosztályozást több tényező figyelembevételével finomították, így alakult ki a jelenleg is használt erdészeti aszályossági mutató (Forestry Aridity Index, FAI).

Az említett szempontok szerint jellemezve gazdálkodási területünket, azt láthatjuk, hogy jelenleg sztyepp és félsivatagi körülmények között igyekszünk fenntartani zárt erdőket. Az ellentmondás szembetűnő.

Azt nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk maradt még a többletvízhatástól független termőhelyeken lévő állományok teljes kiszáradásáig, de a jelen kilátások alapján nagy valószínűséggel kevesebb, mint amennyi a teljes terület vízkészletszempontú rehabilitációjához szükséges lenne.

A légköri aszály súlyosbítja a bajt

Másrészről, önmagában a talajvíz megemelése sem feltétlenül lehet mindenre gyógyír. A nyaranta egyre gyakoribb légköri aszály egyik súlyos következménye, hogy a növények több vizet veszítenek a párologtatás során, mint amennyit a gyökér képes lenne felvenni a talajból, még akkor is, ha az nedves, hiszen a nagyon magas hőmérséklet, extrém alacsony páratartalom és sokszor súlyosbító körülményként a szél, olyan gyors párologtatásra kényszeríti a növényeket, amelynek már vízben állva sem képesek eleget tenni. A víz visszapótlása tehát mindenképp szükséges feltétel a további lépésekhez és ezzel az élhető környezetünk megtartásához.

A Vizet a tájba! kormányzati program elindítása, az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum által alakuló cselekvési terv megalapozzák és előrevetítik a hazai erdők érdekében tett gondoskodást.

Csősz József
NEFAG Zrt.