Sok gyümölcsfajta, elsősorban alma gyűlt össze a rendezvény első napján, amikor Szani Zsolt vezetésével azonosították és jellemezték a régi fajtákat, tájfajtákat.

Az előadások során történelmi vissza- és nemzetközi kitekintést hallhattunk Alföldi Zoltán Pétertől, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) docensétől. Felidézte, hogy a 16-17. században Pécs környékén 140 féle körtét tartottak nyilván, de például az Árpával érő körtét már a 14. században is említették. Solymáron egy 300 éves példányát tartják nyilván. Ma hazánkban a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ gyűjteménye szilvából a leggazdagabb, 350 fajtával, almából 241, kajsziból 218 fajtát lehet megtalálni náluk, a többi gyümölcsfajt már nem is említve.

Az előadó beszámolt egy székelyföldi adatgyűjtésről is, melynek során Énlakán járt és Szávai Márton gyümölcsleírásait rögzítette. Többek közt kiderült, hogy a Batul almafajta valamelyik változatát valaha minden kertben ültették, mert az októberben szedhető alma finom zamatos, viszont szárazságra érzékeny. Nyári csíkosként egy borízű almát ismertek. A Kormos alma egy hosszan eltartható bőralma, aminek a héja barnán rozsdásodik és szedéskor még nem fogyasztható, majd csak januárra érik be igazán. A Piros pogácsa almát a szekrény tetején tárolták, mert jó illatot árasztott a szobában. A Húsvéti rozmaring kemény, lédús alma, fája szárazságtűrő és ellenálló a betegségekkel szemben. Nagy, bordó, fehér lenticellákkal tarkított nyári alma az Eperalma, sajnos nem tárolható, pedig lédús, zamatos.

Az USA-ban viszont egy teljesen más fajtát hívnak Eperalmának, derült ki a továbbiakból. Washington államban egy lelkes gyümölcsész gyűjtött össze számos almafajtát, köztük olyan magyar eredetűeket is, amelyeket az 1890-es években importáltak. Például a Szász pap alma és a Mihályfi alma származott ebből a szállítmányból, de leírták a Batul, Pónyik, Pázmány, vagy a Véralma nevét is.