Ne legyen növénymúzeum

A MATE keszthelyi génbankjában szerzett termesztési tapasztalatokról számolt be Salamon János. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy régi fajták nélkül újak sem lennének, ugyanakkor mára nagyon megváltozott a fogyasztói igény, és a gyümölcsfajták felhasználása. Keszthelyen körülbelül 200 alma- és körtefajtát őriznek, mellettük 330 paprikatételt tartanak fenn.

Érdekes módon körtéből nagyon lassú a fajtaváltás, a legnagyobb mennyiségben termesztett fajták több száz évesek, ilyen a Vilmos vagy a Bosc kobak. Az új gyümölcsfajtákba már olyan tulajdonságokat építettek be a nemesítők, amelyek nemcsak kívánatosabbá teszik azokat a fogyasztók szemében, hanem a termesztésüket is megkönnyítik, mint például az öntermékenység kajszinál vagy cseresznyénél, illetve a betegségekkel szembeni rezisztencia. Nagy hangsúlyt fektetnek a termésbiztonságra, ami napjainkban különösen fontos. Az új fajták korán termőre fordulnak és jó az ökológiai alkalmazkodó képességük, valamint felhasználási cél szerint is nemesítenek gyümölcsöket.

A Kiefer körte például jellemzően kövecses, de jól bírja a gyűrődést, a Nyári Kálmán pedig gyönyörű, hatalmas fává nő, viszont gyakorlatilag lehetetlen megvédeni a varasodástól. Számos körtefajta nagyon könnyen szotyósodik, amire kívülről semmilyen jel nem utal, ezeket nagyon nehéz időben leszedni. Ilyen például a nagyon szép Lejtő körte, ami nemcsak szotyósodik, de az íze sem valami jó. Jól vizsgázott viszont Keszthelyen az olasz Buttira Precoce Morettini, ami hosszúkás, jóízű, ellenálló kora őszi körte.

Sokat emlegetik a Batult mint finom almát, csak azt nem mondják el róla, hogy apró a gyümölcse, fája viszont ellenálló, rövid ízközű, felfelé törő hajtásokkal. Az Asztraháni piros fűszeres ízű, finom nyári alma.

Salamon János szerint a régi fajták közt megtalálhatjuk a helyi körülményeknek megfelelőt és extenzív körülmények közt is termeszthetjük azt vagy azokat. Vegyük figyelembe azt is, hogy lassan fordulnak termőre, viszont megfelelő termőhelyen igen hosszú életűek, és az idős, termetes példányoknak tájformáló szerepük is van. A génmegőrzés azonban ott a legsikeresebb, ahol egy fajta létrejött. Inkább együtt kellene termeszteni a régi és az új fajtákat, a génbankot nem növénymúzeumnak tekintve.