E rítusok néha egyetlen napra korlátozódnak, máskor azonban ciklusokat alkotnak: így beszélhetünk télközépi, kora tavaszi, májusi-pünkösdi szokássorozatról.
A naptári évhez fűződő szokások is igen különböző történeti korokban jöttek létre, bár a szokást gyakorlóknak csak ritkán van fogalmuk e történeti rétegződésről. A naptárreformok is sok változást okoztak az egyes szokások időpontjában. Így lehetséges, hogy hazánkban, éppúgy, mint más európai népeknél, bizonyos évkezdő szokások időpontja december 13. (Luca napja) és január 6. (vízkereszt) közt ingadozhat.
Téli népszokások
Szokásaink ismertetését a téli ünnepkörrel kezdhetjük, különös tekintettel annak aktualitására. Igyekszem néhány kitekintést leszámítva, a közvetlenül, vagy közvetetten mezőgazdasággal, élelmiszer-termeléssel kapcsolatos szokásokat felsorolni, és röviden bemutatni.
A téli ciklus magába foglal egy sor vallásos eredetű ünnepet (karácsony, aprószentek napja, vízkereszt), melyek saját szokásanyaggal rendelkeznek. Mégis, az egész periódus együttes jellege főként évkezdő. Mi több, már november végén, december elején – így Katalin, András, Borbála és Luca napján – is találunk olyan jósló és serkentő szokásokat, melyek az újév közeledésére figyelmeztetnek.
Mikor a honfoglaló magyarság mai hazájába érkezett, földművelést ismerő, de elsősorban állattenyésztő nép volt. Időszámításunk valószínűleg különbözött az itt élő, többnyire földműveléssel foglalkozó, letelepedett népekétől.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre, vagy tavaszra eshetett. Az ázsiai rokonnépeknél szinte napjainkig tavaszi vagy őszi évkezdést találunk.
A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. A IX. századi arab, perzsa források szerint a magyarokról, hogy a fűvel és termékenységgel együtt vándorolnak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról: ,,Amikor eljönnek a téli hónapok, mindegyikőjök ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.”
Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásváltó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik. E régi, tavaszi-őszi évforduló emlékei a tavaszi pásztorünnepekben maradtak fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.
