A nyestkutya jelenleg még csak kis létszámban van jelen Magyarországon. A faj vándorlás útján jutott keletről nyugatra. Az első magyarországi nyestkutyát 1943-ban ejtették el, ám ekkor még elszigetelt esetről volt szó.

A szovjet területeken már az 1920-as évektől kezdve több ezer nyestkutyát helyeztek el prémtelepeken. A zárt tartás azonban nem bizonyult tökéletesnek: egyes egyedek megszöktek, másokat pedig tudatosan engedtek szabadon vadászati célból, az úgynevezett faunaszínesítés jegyében. A korszak döntéshozói nem számoltak az inváziós fajok ökológiai következményeivel, így a nyestkutya akadálytalanul terjedni kezdett.

A következő évtizedekben egyre gyakoribbá vált az előfordulása hazánkban is, különösen az ország keleti és északkeleti térségeiben. Az elmúlt évek megfigyelései azonban már nem csupán kóborló egyedekről szólnak: ugyanazon területeken hímeket, nőstényeket és kölyköket is észleltek, ami egyértelműen a szaporodás jele. Ez azt jelenti, hogy a nyestkutya nem átutazó vendég, hanem potenciálisan állandó szereplővé válhat a hazai élővilágban.

Egy-egy vadkamerával rögzített felvételen kívül azonban a nyestkutya szinte észrevétlenül él a természetben. Nem jár rendszeresen etetőhelyekre, mozgása nehezen kiszámítható. Emiatt a célzott vadászata gyakorlatilag lehetetlen, és a jelenlétéről leginkább elejtett példányok vagy hőkamerás megfigyelések révén szereznek tudomást a szakemberek. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy minden elejtett nyestkutyáról a vadászok értesítsék a kutatóintézeteket, hiszen ezek az egyedek értékes információkat szolgáltatnak a faj terjedéséről, egészségi állapotáról és táplálkozásáról.

A tanukiként nevezett nyestkutyák az ottani néphiedelem szerint alakváltó lények, tárgyakat, személyeket képesek lemásolni. Emellett a hagyomány úgy tartja, hogy a hatalmasra duzzadó herezacskóikkal bármire képesek, akár egy anyahajót is hajtogatnak belőle szükség esetén. Távol-Keleten szerencsét hozó állatnak tartják, ezért sok bolt kirakatában megjelennek különböző tárgyi formában. Mivel a valóságban remekül rejtőzködnek, valószínűleg ez lehet az alapja annak a legendának, miszerint még akkor is az emberek közt járnak, amikor nem látni őket, hiszen képesek az átalakulásra. A japán ábrázolásmódban is merész szerepet kapott a nyestkutya, ugyanis gigantikus méretű bőrredőkkel látták el a különféle alkotásokon. A nyestkutyának főként a herezacskója került be a köztudatba a praktikus nyúlósága miatt, azonban a távol-keletiek nem társítottak hozzá szexuális játékosságot, és nem kapcsoltak az állatokhoz termékenységkultuszt sem.

Az ábrázolásmódok alapján a tanukik a herezacskóikat gyakran használják mindennapi tevékenységek közben, ezekkel halásznak, vagy éppen esernyőt készítenek maguknak belőle – addig gyúrják, amíg a bőr fel nem veszi a kívánt formát. Ráadásul a távol-keleti legenda szerint a nyújtható nyestkutyaherével pénz is állhat a házhoz. Az ötvösmesterek aranyverés közben a rendkívül rugalmas tanuki-herezacskóbőrbe tették az aranyat, hogy azt minél vékonyabbra lapíthassák. Így kapcsolódott később össze a here és a pénz, aminek köszönhetően később nyestkutyabőrből pénztárcákat kezdtek készíteni.