A bejárat
A látogatót a dúsan beültetett utcarész fogadja, szinte keresni kell a bejárati kiskaput a kerítésre futó ágak között. A kertkapu és a ház bejárta között egy kiskert fogadja a hazatérő családtagokat és a vendégeket. Ez a telek északi, észak-keleti fekvésű területe, ahová főleg árnyékkedvelő növények kerültek.
A teret egy ezüstjuharfa uralja, mely alatt babérmeggy változatos fajtái, korallberkenye, tiszafa, japán babérsom, japán dérbabér, hortenziák, páfrányok, árnyékliliomok, gólyaorrok találhatók. Sokuk cserépben növekszik, és még a téli hónapokban is díszít elszáradt, deres virágaival, ágaival.
A hortenziás pihenő
A kert keleti része valamikor a gyerekek játszótere volt, ide gyorsan növő fák kerültek, hogy minél hamarabb árnyékot adjanak a homokozó fölött. A fák megnőttek a gyerekek pedig azóta már kirepültek a családi fészekből, így mára a kép jelentősen megváltozott.

Magas fák, tarka levelű zöld juhar, örökzöldek, fenyők határolják, alatta babérmeggy bangita szárnyas kecskerágó, fekete bodza növekszik, amelyek egyben elhatárolják a szomszéd telektől a kertet. Hogy a pihenő rész még meghittebb legyen, ide az alacsonyabban fekvő részbe „U” alakban ültette a növényeket.
Ez a kert legárnyékosabb és legnedvesebb része, ezért ez az árnyékkedvelők helye, a hortenziák, páfrányok, japán dérbabér, erdei szamóca, százszorszépek, különböző somfélék, kínai szellőrózsa, boglárkák érzik legjobban itt magukat.
A kiserdő és a kerti tó

Két lankás dombon – amit a tó kialakításakor kitermelt földből emeltek – a Kiserdőnek nevezett rész található. Az itt lévő növények a hamisciprusok, oszlopos tuja, nyírfák kis csoportja az erdőt imitálják. Mint az igazi erdőben, középmagas cserjék is növekednek, cserszömörce, fekete berkenye, fürtös áfonya.
A nyírfák törzsére klemátiszok és borostyánok kapaszkodnak, a naposabb tisztáson köszméte és fekete ribizli terem. Aljnövényzet páfrányokból, hunyorokból, kutyatejfélékből, gólyaorrból, indás ínfűből áll és igazi erdei hangulatot teremtenek a mohás ágak és farönkök. Az erdei ösvény pedig a komposztálóhoz vezet.
Tavasszal a mocsári gólyahír sárgállik, később káka és sás, valamint palástfű veszi át a szerepet, de leginkább a szabadjára engedett borsmenta és fodormenta uralkodik. Kicsit távolabb páfrányfélék, mocsári írisz telepek, legyezőfű, tóparti fű, sásliliomok széles választéka, valamint dísz csorba, kínai szellőrózsa, kaméleon virág növekszik szorosan egymás mellett és egymással összefonódva.



