A „Külterületi utak fejlesztése” című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető kiemelte, hogy a külterületeket érintő infrastrukturális fejlesztések alapvető szerepet játszanak a vidéki térségek mindennapi működésében.

Ezek biztosítják ugyanis, hogy az ott élők a közlekedés és a szolgáltatások elérése terén is biztonságos, kiszámítható körülmények között élhessenek, ami közvetlenül hozzájárul az életminőség javulásához.
A miniszter emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program korábbi időszakában rendkívüli érdeklődés mutatkozott a külterületi önkormányzati utak korszerűsítését célzó pályázatok iránt. Az Agrárminisztérium 1668 fejlesztési kezdeményezést támogatott, a Magyar Államkincstár pedig több mint 140 milliárd forintot folyósított a beruházások megvalósítására. Ennek eredményeként országszerte mintegy 2500 kilométernyi úthálózat újult meg.
A kiírásra 983 támogatási kérelem érkezett, összesen 98 milliárd forint forrásigénnyel. A program keretében a 10 ezer fő alatti települések önkormányzatainak projektjei akár 150 millió forintos támogatásban is részesülhetnek – ismertette a tárcavezető.
Az Agrárminisztérium forrásátcsoportosításokkal biztosította annak feltételeit, hogy valamennyi, a formai követelményeknek megfelelő és a szükséges ponthatárt elérő pályázat támogatást kapjon. A támogatói döntések meghozatala a következő hetekben és hónapokban is folyamatosan zajlik.



