„Az 1990-es évek elején az első kutyámat sétáltatva szerettem bele a kora reggelek semmihez sem hasonlítható hangulatába, néhány év múlva pedig beszereztem egy komolyabb fényképezőgépet, hogy meg tudjam örökíteni a hajnali természet szépségét. A fotózás a mindennapjaim részévé vált, az önkifejezés eszköze, lelki egyensúlyom támogatója. Alkotói létem 2012-ben fordult egy nagyot, amikor csatlakoztam a Kanizsa Fotóklubhoz.

Ott otthonra leltem, a tapasztalt fotóművészek építő kritikái által javult a képeim minősége. Új barátokra tettem szert, megtapasztaltam a közösségi fotózás élményét.

A hosszú évek alatt több téma is beszippantott, voltak évek, amikor szinte csak a békák érdekeltek.

Néhány évvel ezelőtt megkérdeztem egy helyi erdész barátomat, tud-e olyan bükköst a közelben, amit akár gyalogosan is elérhetek. Nem meglepő módon, tudott. Az útmutatásával meg is találtam, és rendszeres látogatója lettem. Hóesésben, illetve ködös időben kihagyhatatlan célpont számomra. Nem volt ez másként azon a novemberi napon sem, amikor ez a fotó készült. Az időjárás-előrejelzések alapján már korábban tudható volt, hogy sűrű köd fog ülni a tájra. Bónuszként épp vasárnapra esett ez a nap, így bőven tudtam időt szakítani egy nagyobb sétára. Amikor odaértem, könnyekig hatódtam a gyönyörűségtől.

Próbáltam úgy fényképezni, hogy ne csak az emlékeimben maradjon meg örökre a pillanat, hanem akár szélesebb közönséggel is megoszthassam a látottakat, és a hely hangulatát is át tudjam adni.”