0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 7.

Fiatal tehetségek az agráriumban: 17 évesen már saját állatállományát gondozza

A Magyar Mezőgazdaság Kft. idei, középszintű agrárszakképzésben tanuló fiataloknak szóló pályázatán tehetséges diákok mutathatták be gazdaságukat, személyes kapcsolatukat az agráriummal, valamint javaslataikat gazdaságuk fejlesztésére vonatkozóan.

Nagy Sándor 4. képeEzeket az állatokat saját, kétkezi munkám gyümölcsének tekintem, ugyanis minden egyes jószágot én vásároltam meg, valamint a saját felelősségem gondoskodni az éves takarmányukról is. Minden nap én etetem-­itatom őket, és felelek a helyük tisztán tartásáért, az egészségükért a kezdetektől fogva.

Szüleimmel önellátó gazdaságot tartunk fent. Leginkább állattartásban és állattenyésztésben vagyunk érdekeltek. Otthon sertéseket, juhokat, kecskéket, baromfit tartunk, emellett van két pónim is.

Szüleim próbálják őrizni és fenntartani a hagyományokat is, rendszeresen részt vesznek kézi aratóversenyen. Édesapám megtanított a kézi kaszálásra és kézi aratásra is. Sokszor indultunk barátaimmal ezen a versenyen mi is.

Nagybátyaim is állattenyésztésben dolgoznak, és sok hasznos tudást, fogást adtak át az állatokról és azok szakszerű gondozásáról. Amikor tehették, vittek magukkal a tanyára, ahol dolgoznak, és részese voltam a különböző eseményeknek, mint például a juhok háremeztetésének, ellések levezetésének a juhoknál és marháknál. A borjak és bárányok leválasztásában is segítettem sokszor, illetve a jószágokat is kezeltem betegség esetén.

Az általános iskolát befejezve nem volt kérdés, hogy ezt a szakmát választom. Kiskorom óta járok egy helyi gazdához, Veres István családi gazdálkodónak a magyar merinó törzstenyésztő tanyájára. Kezdetben nyíráskor gyapjút szedtem, majd ahogy nőttem, már én fogtam a birkákat a nyíróknak. Olykor nyírtam is, és fürösztéseknél is segédkeztem. Tavasszal a kihajtáskor, majd ősszel a behajtáskor is ott voltam.

Veres Istvántól és két nagybátyámtól tanultam a legtöbbet az állatok tartásáról, jóllétéről és gondozásáról. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Mára már elsajátítottam a körmölés folyamatát, és problémamentesen le tudok vezetni egy ellést is. Ha valamelyik állat beteg, állatorvosi konzultáció után segítek a gyógyulásukban.

Az iskolai szünetekben – főleg nyáron – helyi gazdák szarvasmarháit legeltetem, és más mezőgazdasági munkát is szívesen elvégzek.

Ezekből a plusz munkákból szerzett bevételeimet teljes mértékben a saját gazdaságomra fordítom, illetve az iskolámban a gyakorlati időmet is munkaszerződéses foglalkoztatás keretén belül töltöm, ahonnan havi szintű biztos jövedelmem származik, amit szintén a saját kis gazdaságom fejlődésére, fejlesztésére, bővítésére fordítok.

Nagy Sándor 1képe

Sajnos a jelenlegi helyi adottságaink kevesek ahhoz, hogy önállóan tudjak gazdálkodni, mivel kis terület áll rendelkezésemre, amit fejleszthetnék. Ettől eltekintve szeretnék kamerarendszert kiépíteni, és önitató berendezéseket telepíteni a marhák, a juhok és a lovak számára. Későbbiekben szeretnék néhány munkagépet, például egy homlokrakodós MTZ-t, mivel ezzel könnyebben tudnám fuvarozni az állatok takarmányát, és esetleg egy Gehl-t, aminek a segítségével egyszerűbben tudnám takarítani a juhok helyét, ugyanis mélyalmos tartásban vannak télen.

Ezenkívül szeretnék napelem által termelt energiát használni abraktakarmány darálásához. Ha lesz anyagi lehetőségem, esetleg pályázat keretében automatizált takarmányozó rendszerek kiépítését szeretném megvalósítani, mert az pontosabban adagolja a takarmányt és csökkenti a pocséklási arányt.

Ez jelentős munkaerő-megtakarítást eredményezhetne. Lehetne több napelem használatban a telepemen majd, ami tovább csökkentené az üzemeltetési költségeket és károsanyag-­kibocsátást.

Jövőképem? Gazda szakos végzős tanulóként előttem áll még a T-kategóriás jogosítvány megszerzése, valamint küldetésemnek tekintem a családi hagyományok modern technológiával való ötvözését, hogy fenntartható és értékes módon gondoskodhassak a termőföldről és az élővilágról, idővel saját gazdaságban megvalósítva a terveimet. Célom a felhalmozott családi tudás, munkaszeretet megőrzése és továbbvitele, hogy az évtizedek alatt kialakult gazdálkodói szemlélet ne vesszen el, hanem tovább éljen generációról generációra. Felelősséget érzek azért, hogy a szüleim és a nagyszüleim által megteremtett alapokra építkezve, modern eszközökkel biztosítsam a családi gazdaságunk hosszú távú fennmaradását, ezzel tisztelve a múltat, építve a jövőt. Elkötelezett vagyok amellett, hogy helyben maradjak Balmazújvárosban, állatokkal gazdálkodjak, és ezt a családi örökséget olyan sikeres vállalkozássá fejlesszem, amely nekem is és a következő generációk számára is biztos jövőt, értéket és büszkeséget jelent.

Nagy Sándor
Balmazújváros

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság