0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 8.

Alba Fructus és Botész: két összedolgozó gyümölcsös tész

A kertészeti fejlesztésről szóló döntések most különösen nehezek, a piaci helyzet, a munkaerőgondok és a klímaváltozás egyaránt szorítja az ágazatot. Közösen működtetik és fejlesztik iváncsai telephelyüket, ahol Csizmadia György ismertette terveiket

Fagyasztott meggy és bodza

Ipari gyümölcsöknél a fagyasztott magozott meggyet látják ígéretesnek az Alba Fructusnál. Ehhez „csak” annyi kell, hogy lengyel vagy szerb áron tudják adni a vevőknek, de nem lehetetlen. Intenzív alanyon, kis fán kell sokat termelni belőle. Szlovákiában van egy tagja a tésznek, aki Oblacsinszka meggyet ültetett, 4,5-5 × 1-2,5 méter térállásba. Egy hektárról 20-30 tonna meggyet szüretel kombájnnal, és az ültetvény még csak ötéves, idősebb korában elérhető a 40 tonnás termés is.

Ezzel a géppel három óra alatt megszed egy kamiont. Igaz, a meggykombájn ára jóval több, mint az egyszerű rázógépé, 80 millió forint körül van, de sokkal gyorsabban dolgozik. Ideális lenne egy olyan termelői együttműködés, ahol ki tudják használni a kombájn kapacitását. A tész ezer tonna meggyet akar lefagyasztani és tartályautóba rakni, ehhez alakítják az ültetvényeket. Cigánymeggy, Oblacsinszka, Kántorjánosi jön szóba, a megcélzott termés pedig több mint 20 tonna hektáronként. Ehhez öntözött, jól trágyázott és rendszeresen metszett, jó állapotú ültetvényekre van szükség.

Gondolkodnak porított termékek készítésén is, de ahhoz biomeggy kell, ami kihívás a Drosophila suzukii miatt. Tavaly már fertőzte a meggyet, ezt meg kell oldani. Igaz, ökológiai szempontból javul a helyzet, a június–júliusi szárazság nem kedvez a kártevőnek.

A Botész fő terméke a fagyasztott bodza, aminek vegyszermentesnek kell lennie, mert növényi kivonatot készítenek belőle vagy tejtermékekbe kerül. A bodza értékesítési ára 300-400 forint, de óriási hullámzás szokott előfordulni, emiatt sok ültetvény léte vált kétségessé. A bodza legjobb termőhelye Tokaj-Hegyalján van, az Alföldön visszaszorul. A tész célja 300-400 hektár ültetvény megújítása, ennek a harmadánál tartanak, és új tagokat is tudnak fogadni.

A vevők a nyomon követésre, a magas antocianin-tartalomra és a vegyszermentességre teszik a hangsúlyt, nem követelmény a biotermesztés. Egy intenzív, öntözött-trágyázott ültetvényben hektáronként több mint 10 tonna bodzát lehet termelni, bioültetvényben a hozam 6-7 tonna körül alakul. A fagyasztott bodzában a foltosszárnyú muslica sem okoz gondot, mert a légszelektorral ki tudják válogatni a károsított bogyókat.

Egészségvédő termékekben a jövő

Hosszú távon maguk is készítenének kapszulázott gyümölcsport meggyből és bodzából, ezekből az immunerősítő növényekből most kétszer annyit lehet eladni, mint a Covid-járvány előtt. Érdekes lehet akár egyadagos fagyasztott velőt készíteni belőlük, propolisz, ginzeng vagy más összetevő hozzáadásával.

A fogyasztók aztán ízlés szerint keverhetik vízbe, joghurtba. Az egészségvédő vonulat másként is megtalálható a tésznél, van homoktövis-termesztő tagjuk is. A homoktövist a saját készítésű natúr almaléhez keverik.

Csipkebogyót is termeszt egy tagjuk, más levendulát, amit lepárol, illetve néhány hektáron kökényültetvény létesült. A csipkebogyónak például néhány száz hektáron van létjogosultsága Magyarországon, véli Csizmadia György. Diótermelő tagjaik saját feldolgozóval rendelkeznek, tört diót tudnak értékesíteni. Ezt a piacokon áruló tagok könnyen értékesítik más gyümölcsök mellett. Ezeknek a kisebb kultúráknak a termését a tész szervezésében, de maguk a tagok értékesítik.

Nyolcvan vállalkozás, ezer hektár

A Botész és az Alba Fructus munkavállalói köre és vezetősége egyaránt a tagokból tevődik össze. A Botész 70, az Alba Fructus 20 tagú termelői szervezet, de vannak átfedések a tagságukban. Összesen körülbelül 80 vállalkozást integrálnak, ezer hektár termőterületen. Működési programjukban fő céljuk szaktanácsot adni a tagoknak, fejlesztési, gépesítési és technológiai téren egyaránt.

Komoly marketinget és piackutatást folytatnak, japán, kínai és amerikai, gyógyszeripari összetevőket bemutató vagy superfood kiállításokra járnak. Közösségimédia-kampányukban a kert vitaminjait mutatják be, és fogyasztásösztönzéssel próbálják növelni a közvetlen értékesítést.

Iváncsán kettős telephelyet működtetnek és fejlesztenek. Az Alba Fructus friss gyümölcsöt értékesít, a Botész feldolgozott termékeket. Az iváncsai telephelyet 1,3 milliárd forintos beruházással 2016-ban adták át, most pedig a Botész újabb 1,3 milliárdos bővítésen dolgozik. Beadtak még egy 1,5 milliárdos pályázatot feldolgozó- és csomagológépek beszerzésére, a raktártechnika automatizálására, napelem és akkupark kiépítésére, amivel a nyári gyümölcsfeldolgozás energiaigényét lehet fedezni. Felépült az új fagyasztóház, gépek, tartályládák beszerzése van még hátra.

Az új üzemben megduplázzák az eddigi, napi 60-70 tonnás kapacitásukat. Terveik szerint naponta 50 tonna fagyasztott bodzát fognak készíteni.

A hűtőtárolókban 400 tonna almát és körtét, valamint 1000 tonna fagyasztott árut tudnak tárolni. Céljuk, hogy a termesztők áruját minél magasabb feldolgozottsági szinten tudják értékesíteni.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: