Szerző: Bidnay Petra
A tét a családi gazdaságok életben maradása, generációk alatt felépített értékek fennmaradása.
A magyar mezőgazdaság válaszút előtt áll. Míg a technológiai fejlődés és a digitalizáció gőzerővel robog előre, az ágazat gerincét alkotó családi gazdaságok egy sokkal lassabb és fájdalmasabb folyamattal küzdenek: a generációváltással és a gazdaságok átadásával. A statisztikák könyörtelenek: a gazdálkodók átlagéletkora 55-60 év felett mozog, és bár az új generációváltási törvény megteremtette a jogi kereteket, az otthon zajló vitákat és a belső gátakat egyetlen paragrafus sem tudja feloldani.
Fotó: aleksandarlittlewolf, Freepik
Az alapító dilemmája
A gazdaságok átadása során a legfőbb akadály ritkán a jogi forma, sokkal inkább az érzelmi kötődés. Az idős gazda számára, aki a rendszerváltás után a semmiből építette fel a gazdaságát, a birtok nem csupán ingatlan vagy profitforrás. Ez az élete műve, az önazonossága. Az állatok, a telephelyek, a földek, a termény, stabilitást, önállóságot ad. Amikor eljön az idő a staféta átadására, az alapító generáció gyakran egzisztenciális válságba kerül. A gondolat is, miszerint nem ők irányítják majd a folyamatokat, nem hoznak majd kulcsfontosságú döntéseket, ijesztő lehet. Ez a félelem a feleslegessé válástól szüli a kontrollmániát: a papíron már átadott gazdaságokban is az apa hozza meg a döntéseket a háttérből, az utód pedig harminc-egynéhány évesen is csak segítő marad a saját birtokán. Ez a dinamika nemcsak családi feszültséget szül, hanem lassítja a gazdaság reakciókészségét is a piaci változásokra.
Digitális szakadék és technológiai bizalmatlanság
A generációs konfliktus leglátványosabb terepe a technológia. A fiatal generáció már a modern technológiák használatával, netán a precíziós gazdálkodás gyermekeként érkezik vissza az egyetemről. Számukra természetes a drónos táblafelmérés, a változó dózisú kijuttatás és az adatalapú döntéshozatal. Ezzel szemben az idősebb generáció a tapasztalati tudásban, a gazda szemében és a hagyományos módszerekben bízik.
