Európa és Magyarország

Arról, hogy mikor került a páva Európába, szinte semmit sem tudunk. Az bizonyos, hogy Nagy Sándor hozott magával néhány egyedet az indiai hadjáratáról. Később a római császárok lakomáinak fogása volt, különösen az agyvelejét és a nyelvét fogyasztották előszeretettel. Ám a leírások szerint a 14. és 15. században Németországban és Angliában még ritka volt, noha a pávasült már akkor sem hiányzott a főúri asztalokról.

Azt is nehéz megmondani, hogy Magyarországra mikor kerültek az első pávák, de Gombos Zoltán Budavári kertek (1969) című könyvében Mátyás király állatkertjéről már így fogalmaz: „Az útvesztőn szerencsésen átjutva a madaras (aviara) tárult a szemlélődő elé. Nem akármilyen állatkert volt ám ez! Benne gyümölcsfák sorakoztak szép rendben. A fák által alkotott ligetben vashálók mögött élték világukat a hazai és külföldi madarak. Néhánynak a nevét is megőrizték az öreg fóliánsok. […] Itt készítettek helyet a király sürgető kíváncsisággal várt indiai tyúkjai, a XV. században egzotikumszámba menő pulykák (inkább pávák, mivel a pulykák hazája Észak-Amerika, melyet csak 1492-ben fedeztek fel) számára is.

Egy biztos, a páva évszázadok óta előfordul a Kárpát-medencében, ezt támasztja alá, hogy nem egy népmesében is szerepel. Az is bizonyos, hogy a második világháborúig viszonylag nagy számban tartották, ám ezt követően a számuk jelentősen lecsökkent. Olyannyira, hogy volt olyan könyv, amely szerint a faj az ötvenes években már csak a budapesti állatkertben volt látható. Ezt cáfolandó, másutt, az évtized végén egy másik könyvben azt írták, hogy a pávák száma ugyan megcsappant, de az országban elszórtan még élt néhány pár vagy hárem. A szaporulatot pedig piacokon értékesítették. Akkoriban a pávákat a baromfival együtt tartották.

A páva hazánkban ma már jól ismert madár, és nem csak az állatkertekből és vadaskertekből, ahol szinte kötelező bemutatni őket.

A fehér páva az utóbbi évtizedekben vált népszerűvé, a régebbi könyvek különleges ritkaságként mutatják be. A páva meglehetősen igénytelen madár, és mivel hű a területéhez, a nagyobb parkokban, kertekben attól sem kell félni, hogy búcsút int a kapufélfának. Ha nem elég nagy a kert, akkor érdemes egy minél nagyobb, a hím terjedelmes dísztollai miatt legalább négy méter széles és háromszor ilyen hosszú voliert építeni a madarak számára. Fontos, hogy a férőhelyük kellőképpen magas legyen, és a legfelső ülőrúd, ahol a kakas tölti az éjszakát, olyan magasságba kerüljön, hogy a pihenő madár farka ne érjen le a földig.

Olyan helyeken, ahol éjszakára nem gallyazhat fel, a szabadon tartott pávákra a legnagyobb veszélyt a rókák és kóbor kutyák jelentik. A páva sokak számára fültépő és bizony gyakran „felcsendülő” rikoltását nem könnyű megszokni. Ezért elképzelhető, hogy a pávatulajdonos szomszédjai nem enyhülnek meg a pompás tollú kakas láttán…