Az eredmények egyértelműek: a szántásos művelésben az éves talajveszteség átlagosan 4,26 t/ha volt, míg a talajkímélő rendszerben mindössze 0,15 t/ha. Ez közel harmincszoros különbség. A vízlefolyás mértéke is jelentősen eltért: a forgatás nélküli rendszerben mintegy egyhatod akkora mennyiségű víz hagyta el a területet, ami éves szinten 14–16 mm csapadék helyben tartását jelenti.

Dióskálon, meredekebb – 17–22%-os – lejtőkön még látványosabb különbségek adódtak. Egy csapadékos évben a szántásos parcellákról 141 t/ha talaj mozdult el, míg a talajkímélő művelésben 5 t/ha. A lejtőre merőleges művelés és a fedett talajfelszín egyértelműen mérsékelte a barázdás eróziót.

A klímaváltozás hatása is érzékelhető: a vizsgált időszakban az éves középhőmérséklet mintegy 1,5 °C-kal emelkedett, miközben az éves csapadékmennyiség 9%-kal csökkent, ráadásul egyre inkább intenzív, rövid idő alatt lehulló csapadékesemények formájában érkezik. Ilyen körülmények között a talajfedettség és a jó szerkezet felértékelődik.

Talajszerkezet, szervesanyag és talajélet

A talajkímélő művelés hatása a talaj fizikai és biológiai állapotában is megmutatkozott. A földigiliszták száma és tömege már az első években jelentősen meghaladta a szántott parcellákét. A talajfelszíni rétegben akár hatszoros biomassza- és háromszoros egyedszám-különbséget is mértek a forgatás nélküli rendszer javára.

Az aggregátum-stabilitás 16 év alatt 52–66%-kal javult a talajkímélő területeken, ami jobb vízbefogadó és -tároló képességet, valamint kisebb kéregképződési hajlamot eredményezett. A szervesanyag-tartalom szintén emelkedett: míg a szántott parcellákon 1,3–1,4% körül alakult, a talajkímélő művelésben több helyen megközelítette vagy elérte a 2%-ot. Ez a zalai dombság adottságai között kifejezetten kedvező érték.

2015-től takarónövény-keverékekkel is kísérleteznek. A megfelelő időben vetett, nagy zöldtömeget adó keverékek – például mustár, facélia, takarmányborsó és olajretek kombinációi – jelentős biomasszát és nitrogénmegkötést biztosítottak. Ugyanakkor új kihívások is megjelentek: drótféreg-, pocok- és meztelencsiga-kártétel, illetve vadkár, amelyek integrált kezelést igényelnek.

2020-tól Esztergályhorváti határában újabb tartamkísérlet indult, ahol már a teljes no-till rendszer is szerepel a kezelések között. Ezzel a program a regeneratív gazdálkodás irányába is nyitott, téli legeltetéssel és további talajbiológiai vizsgálatokkal kiegészítve.

Megéri-e váltani? – Ökonómiai mérleg húsz év alapján

A dióskáli üzemi parcellákon a kutatók a teljes költség- és bevételi struktúrát elemezték 2003–2023 között, egységes – 2022-es – árszínvonalra átszámítva az adatokat. A vizsgálatba a gépi és anyagköltségek, valamint a terméseredmények is bekerültek.

Az első 3–4 év átállási időszak volt, amikor több kultúrában terméscsökkenést tapasztaltak. A hetedik évre azonban a talajkímélő rendszer behozta a kezdeti lemaradást, és onnantól kezdve összességében pozitív jövedelmi mérleggel működik.

Húsz év átlagában: a bevétel 2,3%-kal volt magasabb a talajkímélő művelésben, a költségek mintegy 41 ezer Ft/ha-rel csökkentek (elsősorban a gépi munkák mérséklődése miatt), a jövedelem 13%-kal haladta meg a szántásos rendszerét.

Kultúránként vizsgálva a különbségek változók: kukoricában a két rendszer termésátlaga közel azonos volt (11 év átlaga alapján), míg tavaszi árpában és repcében számottevő előny mutatkozott a talajkímélő művelés javára.

A zalai példák azt bizonyítják: a talaj állapotának javítása, az erózió mérséklése és a jövedelmezőség nem egymást kizáró célok. Hosszú távú gondolkodással és következetes szakmai munkával a fenntarthatóság és a gazdasági eredményesség összeegyeztethető.

Kérdezz–felelek: termés, kártevők és megoldások a gyakorlatban

A webinárium második felében a hallgatóság konkrét, gyakorlati kérdéseket fogalmazott meg: hogyan hat a takarónövény és a talajkímélő művelés a főnövény terméshozamára, miként kezelhetők a drótférgek és a pockok, milyen növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási tapasztalatok gyűltek össze, illetve hogyan terminálhatók a takarónövények glifozát nélkül. A válaszok egyértelművé tették: a rendszer egészét kell vizsgálni, nem csupán egy-egy év eredményeit.

Kártevők és terméshozam: nem mindig ott a veszteség, ahol várnánk. A drótféreg-kártétel több évben is megjelent, különösen bizonyos takarónövény-összetételek után. A tapasztalatok szerint az olajretek–mustár dominanciájú keverékek esetében nagyobb egyedszámot találtak, míg más, komplexebb – pillangósokat is tartalmazó – keverékeknél mérsékeltebb volt a probléma. Ugyanakkor a tőszámcsökkenés nem minden esetben jelentett terméskiesést. Előfordult, hogy a ritkább állomány kompenzációs képessége – például dupla csövek képződésével – kiegyenlítette a kezdeti veszteséget, így az adott évben nem mutatkozott szignifikáns különbség a terméseredményekben.

A talajfertőtlenítők hatékonysága korlátozottnak bizonyult: hűvös tavaszokon a készítmények hatástartama rövidebb volt, a drótférgek pedig a későbbi felmelegedéskor ismét kárt okoztak. A rendszer egyik alternatív megközelítése az élő takarónövény alkalmazása volt, amely a gyökérlégzés révén „előcsalogathatja” a lárvákat, így azok részben a takarónövény gyökérzetét károsítják.

A mezei pocok esetében a védekezés kulcsa az időzítés. A tapasztalat szerint az első egy-két egyed megjelenésekor kell beavatkozni, nem tömegszaporodáskor. A kizárólag kémiai védekezés helyett – illetve mellett – jelentős szerepet kapott a ragadozó madarak bevonása. A magas, stabil T-alakú ülőfák, illetve a vörös vércse és baglyok számára kihelyezett költőládák hosszú távon csökkentették a kártételt. A fasorok mentén a mesterséges ülőhelyek telepítése indokolatlan, ott a természetes struktúra elegendő; a nyílt táblákon azonban érdemi hatás érhető el velük. A tapasztalatok szerint a rendszeres ragadozó-jelenlét tartósan visszaszorította az állományt.

Növényvédelmi és kórtani tapasztalatok

A talajfelszínen hagyott szármaradványok miatt csapadékos években fokozott fuzáriumkockázat jelentkezett, különösen búzában. A megoldást itt elsősorban a tudatos fajtaválasztás jelentette. A tapasztalat azt mutatta, hogy nem minden probléma kezelhető technológiai eszközzel; genetikai oldalról is alkalmazkodni kell a rendszerhez.
A meztelencsiga az utóbbi években új kihívásként jelent meg, főként nedves, takarónövényes környezetben. A kártétel napraforgóban volt látványosabb, mivel a fiatal növény szárát is károsítja. A természetes ellenségek – énekes rigók, varangyok, futrinkák – jelenléte bizonyos mértékben szabályozza az állományt, de a probléma teljes megoldása még további kutatást igényel.

Takarónövény-terminálás és művelési kérdések

A glifozát használatának csökkentése tudatos döntés volt. A kezdeti években alkalmaztak totális gyomirtót, később azonban egyre inkább mechanikai megoldások kerültek előtérbe: késes hengerrel történő fektetés, hengerezés, illetve közvetlen vetés az élő vagy részben terminált takarónövénybe. A gyakorlatban nem létezik egyetlen üdvözítő séma; az időjárás, a vetésidő és a keverék összetétele minden évben A
A direktvetés technológiai feltételei adottak voltak, ugyanakkor a vetéstechnika finomhangolása – például magtakarás, lezárás – kulcsfontosságú. A tapasztalat szerint a megfelelő sortisztítás és a precíz magágy-előkészítés hiánya akár 10%-os állománycsökkenést is okozhat.

Szervesanyag- és humusztartalom: lassú, de mérhető változás. A talajvizsgálatok 0–30 cm-es mélységből történtek, és 20 éves távlatban mintegy 1 százalékpont körüli humusztartalom-növekedést jeleztek. Bár egyes vélemények szerint ez szerény mértékű változás, tömegben kifejezve jelentős szervesanyag- és szerves szénmegkötést jelent. A számítások szerint ez hektáronként évi mintegy 1 tonna szerves szén talajban történő rögzítését jelenti hosszú távú átlagban.

A növekedés nem egyenletes: a forgatás elhagyása önmagában is ugrásszerű változást eredményezett a talajéletben (gilisztaszám, biodiverzitás), majd a takarónövény-keverékek rendszeres alkalmazása újabb pozitív elmozdulást hozott. A szervesanyagépítés nem egyik napról a másikra történik. Ez egy lassú folyamat, gyors és látványos eredmények helyett stabil, több évtizedes szemlélet szükséges.

Tápanyag-gazdálkodás és gazdaságosság

A tápanyag-utánpótlás alapja a rendszeres talajvizsgálat és – ahol indokolt – a differenciált kijuttatás. A foszfor és kálium többnyire alaptrágyaként került ki, míg a nitrogén vetéssel egy menetben, illetve később injektálva pótlódott. A mobilis nitrogén dinamikája miatt annak pontos „megtartása” nehezen modellezhető, de a pillangós komponenseket tartalmazó takarónövények hosszabb távon érzékelhetően javították az ellátottságot.
A kérdésekből és válaszokból kirajzolódó kép egyértelmű: a talajkímélő, takarónövényes rendszer nem problémamentes, de a nehézségek kezelhetők. A hosszú távú adatsorok azt mutatják, hogy a talajélet javulása, a szervesanyag-felhalmozás és a stabilizálódó terméseredmények gazdasági oldalról is igazolják a szemléletváltást. A rendszer működik – feltéve, hogy a gazdálkodó nem egyetlen év eredményéből, hanem évtizedes perspektívában értékeli.