A spektrális felbontás az adatgyűjtő rendszer fontos mérőszáma, amit az határoz meg, hogy a szenzor az elektromágneses spektrum hány, illetve milyen szélességű tartományát érzékeli. A spektrális tartományok, csatornák száma határozza meg a felvételek információtartalmát. A digitális képalkotó technika fejlődésével az érzékelők csatornaszáma folyamatosan nőtt, ezzel együtt a hullámhosszsá­vok szélessége csökkent, és ennek eredményeként a távérzékelési műszerek spektrális felbontása egyre javult. A multispektrális rendszerekkel viszonylag kevés csatornával, de elég pontos adatok nyerhetők a vizsgált objektumról. A hiperspektrális szenzorok nagy spektrális felbontást biztosítanak úgy, hogy nagyszámú, akár több mint száz keskeny sávú (20 nm vagy még kisebb szélességű) csatorna fedi le a spektrális görbét. A hiperspektrális szenzorok legfontosabb elemei a spektrográfok, amelyek az optikai résen beérkező elektromágneses hullámokat prizmák vagy optikai rács segítségével felbontják különböző hullámhosszú sávokra.

A növényzet elemzésére széles körben használják a vegetációs indexeket (VI), amelyek a növénytakaró mennyiségi és minőségi jellemzőit mutatják meg a vörös és közeli infravörös spektrumszakaszok alapján. Több olyan vegetációs index ismert, amelyek a vizsgált növények által a fotoszintézis során előállított biomasszával – vagyis a termelt klorofillal – állnak kapcsolatban. A növényzet a látható fény (VIS) zöld tartományát nagymértékben veri vissza, míg a közeli infravörös (NIR) tartományban (760–900 nm) a visszaverődés a termelt biomassza tömegével arányos mértékben változik. A termelt növényi tömeg úgy mutatható ki, hogy a látható – ezen belül a vörös (RED), 630‒690 nm tartomány – és a közeli infravörös tartományban visszavert hullámok intenzitásának különbségét határozzuk meg. A felszínborítás, illetve növényi biomassza vizsgálatára leggyakrabban használt vegetációs index a normalizált differenciál vegetációs index (NDVI). A különböző földi, légi és űrbeli távérzékelő műszerekkel az elektromágneses spektrum vörös és közeli infravörös csatornáiban mért reflektancia értékeiből határozhatók meg a NDVI-értékek. A táv­érzékelő rendszerek és szoftverkörnyezet folyamatos fejlődésével, valamint a vegetációs indexek finomításával egyre pontosabb elemzések hajthatók végre, így a növényi állományok monitorozása egyre pontosabban végezhető el.

Ilyen meghatározható paraméter egyebek között a levélfelület, a nitrogénellátottság, vagy akár a növényi szövet víztartalma, illetve a kártevők, betegségek és más stresszhatások is vizsgálhatók különböző csatornák és indexek segítségével.

A lombozat és a levegő hőmérsékletének ismeretében határozható meg a növényi vízstressz index (Crop Water Stress Index – CWSI), amivel a növények vízháztartásának jellemzőire lehet következtetni. A termés érése és fiziológiai változásai is előre jelezhetők megfelelő csatornákon előállított vegetációs indexek segítségével. Ma már több terepi eszköz is elérhető, amelyekkel a gyümölcs minősége és érési tulajdonságai hatékonyan vizsgálhatók. A DA-méterrel – az NDVI- index számításához hasonlóan – a vörös (670 nm) és infravörös (720 nm) csatornák megfelelő matematikai kombinációival a betakarítás optimalizálható, emellett a gyümölcs tárolása során bizonyos minőségi paraméterek változása is mérhető. A terepi és légi távérzékelési adatokból egyre részletesebb információk állnak rendelkezésünkre, így akár ültetvényszinten is térképezhető a gyümölcsfák kórokozók általi fertőzöttsége vagy vízellátottsága.

A passzív távérzékelési módszerekkel sok hasznos információt gyűjthetünk, amelyeket a gyümölcstermesztésben fel tudunk használni. Vannak azonban speciális, az ágazatra jellemző igények. Az optimális koronaforma kialakítása, a termésbecslés, a fenológiai folyamatok pontos vizsgálata és más gyümölcstermesztési alkalmazások viszont nem oldhatók meg kellő pontossággal. Itt lépnek be a képbe az aktív távérzékelési módszerek.