Az AGROmashEXPO egyik leglátványosabb kiállítóterét idén az AgroVario Kft. építette, amit a Magyar Marketing Szövetség díjjal is elismert. A koncepció mögött tudatos stratégiai gondolkodás állt: a forgalmazott prémium márkák – köztük a Fendt, a Bauer vagy az Agrifac – ismertsége mellett az AgroVario márkanevének erősítése is kiemelt cél volt.
Pető-Varga Fruzsina marketingvezető hangsúlyozta: az AgroVario esetében sajátos helyzet, hogy az általuk képviselt nemzetközi márkák sokszor ismertebbek, mint maga a forgalmazó. A stand koncepciója ezért azt az üzenetet kívánta megerősíteni, hogy ezek a prémium gépek egy prémium szolgáltatást nyújtó vállalathoz tartoznak. A kiállítótér ennek megfelelően nemcsak termékbemutató felület volt, hanem tudatos márkaépítési eszköz.
A tervezés során a látogatói útvonalat helyezték középpontba. A stand elrendezése, a „forró pontokra” pozicionált kiemelt gépek és a külön kialakított funkcionális zónák mind azt a célt szolgálták, hogy a látogatók minél több időt töltsenek a térben. A marketingvezető korábbi kiskereskedelmi tapasztalatait is beépítette a koncepcióba: a térnek viselkedésre kell reagálnia, igényeket kell kiszolgálnia.
Szervíz AgroVario módra
Külön hangsúlyt kapott a szervizszolgáltatás bemutatása. A standon látványműhelyt alakítottak ki, ahol egy Bobcat-motor összeszerelése zajlott élőben. Az üzenet egyértelmű: gépet sokan értékesítenek, de a hosszú távú üzemeltetési biztonság és a megbízható háttérszolgáltatás legalább ilyen fontos.

A kreatív megoldások között szerepelt a bálahálókkal és építési hálókkal részben elválasztott standkialakítás is. A szokatlan, mégis agrárközeghez illeszkedő látványvilág egyszerre keltett meglepetést és kíváncsiságot. A zártabb tér intimebb beszélgetésekre adott lehetőséget, ami különösen fontos a nagy értékű beruházási döntések előkészítésekor.
A marketingcélok mérhető eredményekkel is párosultak. A leadgyűjtés már az első napon túlteljesítette az előzetes várakozásokat, a látogatói kérdőív kitöltése pedig 800 fölé emelkedett. Ez nemcsak adatgyűjtési szempontból értékes, hanem pontosabb képet ad a kiállítás közönségéről, demográfiai hátteréről és motivációiról is.

Pető-Varga Fruzsina szerint egy ilyen szakkiállítás elsődlegesen marketingeszköz: brandet épít, kapcsolatokat erősít, munkaadói imázst formál. Az értékesítés fontos, de nem kizárólagos cél. A nagy értékű gépbeszerzéseket rendszerint hónapok, olykor évek egyeztetése előzi meg, a kiállítás pedig ennek a folyamatnak egy fontos állomása.
A díjnyertes stand mögött komoly műszaki és szervezési munka állt. A monumentális gépek bejuttatása, a világítástechnika telepítése, az installációk összehangolása és a gépek tökéletes állapotba hozása precíz vállalati együttműködést igényelt. A végeredmény azonban igazolta a befektetett energiát: egy olyan kiállítótér született, amely egyszerre szolgálta a márkaépítést, a szakmai párbeszédet és az üzleti célokat.


