A januárban közzétett végleges adatok szerint a betakarított terület 91,3 millió hektár volt, ami 5,2 százalékkal haladja meg a júniusi előrejelzést – ilyen volumenű korrekcióra évtizedek óta nem volt példa.
A minisztérium havi jelentései világszerte irányadóak a termelők, kereskedők és élelmiszeripari vállalatok számára.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
A háttérben jelentős személyzeti leépítések állhatnak. A Trump-adminisztráció költségcsökkentési programja nyomán az agrártárca több ezer munkatársat veszített el, ami szakértők szerint rontotta az adatfeldolgozás pontosságát és gyorsaságát. A Nemzeti Agrárstatisztikai Szolgálat (NASS) belső vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a becslési eljárások megfelelően működtek-e.
A korrekció különösen azért váltott ki meglepetést, mert a kereskedők júniusban – amikor a vetések már szinte befejeződtek – nagyfokú bizalommal fogadták az akkori adatokat. Azóta azonban a vetésterületre vonatkozó becslést többször emelték.
Több piaci szereplő úgy véli, hogy az USDA-nak javítania kell adatgyűjtési módszerein, mert az ilyen mértékű eltérések megnehezítik a kockázatkezelést és aláássák a piac bizalmát.



