0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 27.

Agrometeorológia: Tavaszias fordulat a földeken

Az előttünk álló 8-10 napban is folytatódik a száraz, jórészt napos, tavasziasan enyhe időjárás. Elszórt záporokra, esetleg zivatarokra a jövő kedden és szerdán lehet számítani, a többi napon nem valószínű csapadék.

Így a felszín közeli talajréteg száradása, szikkadása várható. Az éjszakai fagyok egyre kisebb területen lesznek jellemzőek, hétfőtől már csak elszórtan, főként a fagyzugokban csökken 0 fok alá a hőmérséklet. A nappali felmelegedés is erősödik kissé pénteken még 10-15 fok közötti, a hétvégétől már 12-17 fok közötti maximumokat mérhetünk.

A mögöttünk álló egy hétben minden nap esett több-kevesebb csapadék valahol az országban. Számottevő, 5-10 mm-t meghaladó mennyiség a múlt csütörtökön az északi országrészben, pénteken pedig nyugaton, délnyugaton esett, ekkor még sokfelé hó, majd hétfőn északkeleten már eső formájában. Pénteken a nyugati vármegyékben, ahol a havazáshoz erős, néhol viharos szél is társult jelentős hóviharok is kialakultak.

Fotó: Taylor Cowling , Unsplash

Péntek reggelre az Északi-középhegység térségében, és a nyugati határszélen, majd szombat reggelre a Dunántúlon is többfelé alakult ki vastag, de csak átmeneti hótakaró. A tél a hét végén hamar tavaszra váltott, és hétfőn Esztergom környékén, majd este a délkeleti országrészben, kedden pedig a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén már zivatarok alakultak ki, utóbbiak jéggel jártak együtt. Így az elmúlt tíz nap csapadékmennyisége hazánk nagy részén 5 és 15 mm között alakult, a nyugati és délnyugati országrészekben valamint északkeleten 20-35 mm esett.

Az átlagosnál jóval szárazabb december után az idei január hazánk jelentős részén, különösen délen és délkeleten csapadékosabb volt a szokásosnál, ahogy a legtöbb helyen februárban is több esett, mint a sokéves átlag.

A télen hullott összes csapadék viszont csak a déli országrészben és a keleti határszélen haladta meg többfelé a 100 mm-t, nagy területen mindössze 60-90 mm eset, ami 15-45 mm-rel kevesebb a sokéves átlagnál. A talaj felső egy méteres rétegének feltöltődése az Alföldön többfelé nem történt meg a tél végére, jellemzően 30-50, néhol 50-70 mm hiányzik a telítettséghez. Ugyanakkor a rossz vízáteresztő képességű talajokon a Tiszántúlon belvízfoltok is előfordulnak.

10 napos csapadékösszeg 2026. február 25-ig (mm)

A hőmérséklet összességében 2-4 fokkal magasabban alakult az elmúlt napokban az ilyenkor szokásosnál. Éjszakánként többször, többfelé hűlt -1 és -5 fok közé a levegő, de a hétfőre és keddre virradó éjszakákon sokfelé +4 fok fölött alakultak a minimum értékek is. A maximumok is elég tág határok közt változtak. A csütörtökön átvonult hidegfront mögött az északi országrészben alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet, míg délen 10 fok fölé melegedett a levegő. A számottevő melegedés vasárnap kezdődött, hétfőn pedig már sokfelé 14-17 fok közötti értékeket mérhettünk.

A repce és az őszi kalászosok nyugalmi állapota véget ért. Az őszi búzában a tél végi, tavasz eleji felfagyás okozhat több problémát, amikor a nagyon nedves talaj több ciklusban éjjel megfagy, nappal pedig kienged. Ilyenkor a megemelkedett talaj miatt a növény gyökerei sérülhetnek, a megoldás erre a hengerezés. Az Alföld középső és déli részein a mélyebb talajrétegek (50-60 cm alatt) továbbra is szárazak, a vegetációs időszak kezdetéig legalább a fölső egy méternek föl kellene töltődnie, hogy nyáron legyen tartalék nedvesség a növények számára.

A gyümölcsfák és a szőlő nedvkeringése is beindul lassan. A mogyoró már északon is virágzik, a som virágrügyei megpattantak, de a déli országrészben már a korai csonthéjasok rügyei is duzzadnak.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján.

Forrás: HungaroMET

Magazin ajánló: