A tanya

István tanyája ma is az a lakóház és gazdaság egysége, ami hajdanán is volt.

– Nagyapám október 10-én volt egy éve, hogy meghalt, és kicsit az ő tiszteletére is tartok itt hagyományos módon állatokat: libát, kacsát hizlalok az ünnepekre, tartok tyúkokat, gyöngyöst, galambot, még pávát is. A négy unokája közül én örököltem a kitartását és az állatszeretetét. Szeretem azt is, hogy azt eszem, amit megtermelek, nem a boltban kapható, inkább nem minősítem, hogy milyen húst eszem, hanem olyat, ami itt nőtt föl szabadon, szedegetett tücsköt, bogarat, nincs hozamfokozókkal felfújva. Itt egy év, mire kész van a csirke is, de az ízre, húsra olyan is.

A baromfit István este zárja, hisz ami éjjelre kint marad, reggelre majdnem biztosan megfogja a róka. Mégsem ez a legnagyobb gondja a vaddal, hanem az őzek kártétele.

Visszafelé

Farkas Imrével a tanyalátogatás után visszatértünk a falu központjába. Útközben láttunk néhány üresen álló portát, ahová a tanyákhoz hasonlóan várják a beköltözőket. Hely tehát van, szolgáltatások is vannak, és aki egy lassúbb, természetközelibb életre vágyik, sok segítséget kaphat az itteni letelepedéshez.

Jászkarajenő egyike azon Jász településeknek, amelyek nem a Jászságban találhatók: Pest vármegye déli csücskében, 6515 hektáron terül el, állandó lakosainak száma közel 2800 fő.

A terület a XVIII. század elején mint jászpuszta a Német Lovagrend tulajdona volt, majd 1745-ben Jászalsószentgyörgy és Jászfényszaru birtokába került. A mai települést a XIX. század közepén azok a jászok, a „kirajzottak” alapították, akik e pusztákon kezdtek gazdálkodásba.

Magát a falut 1860-ban alapították: megépült a községháza, az első iskola. 1894-ben Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelték a neogótikus stílusban megépült római katolikus templomot, majd 1899-ben befejeződött a református templom építése is. 1901-ben kapta meg a község a jász előnevet, ettől kezdve Jászkarajenő néven szerepel az iratokban.