A fejlesztés lényege, hogy a megfelelő antigénnel immunizált házi tyúkok tojásainak sárgájából olyan ellenanyagot képesek kivonni, amelynek laboratóriumi körülmények között magas a neutralizáló – semlegesítő – hatása a SARS-CoV-2 koronavírussal szemben.
A kivont IgY típusú ellenanyagok alkalmazása úgynevezett passzív immunizálás, ugyanis a kész formában a szervezetbe juttatott ellenanyag az első pillanattól helyi védőhatást fejt ki a vírus bejutási helyén, ellentétben a vakcinázással, amely esetében több napba is telik, mire az immunitás kialakul – avat be az általuk kifejlesztett ellenanyag hatásmechanizmusába dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia, a cég ügyvezetője, a feltalálói csoport tagja.

A találmány kifejlesztésében a cég több munkatársa – dr. Palya Vilmos, dr. Nemes Csaba Miklós, dr. Bajnóczi Pál és Faragó-Sipos Orsolya – is részt vett. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának, valamint az egyetem Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének közreműködésével tudták igazolni, hogy mind a szérummintáknak, mind a tojássárgájából készített IgY-szuszpenzióknak kiváló a vírussemlegesítő hatásuk.
Tojásból kivont ellenanyag
A kutatásuk során nemcsak az immunizálási módszerek hatékonyságát hasonlították össze, hanem kidolgoztak egy költséghatékony, nagyobb hozamot adó ellenanyag-tisztítási protokollt is. Az összehasonlító mérések pedig azt mutatták, hogy az általuk alkalmazott módszerrel készült kivonatok több esetben erősebb vírussemlegesítő hatással rendelkeztek, mint a kereskedelmi tisztítókittel előállított minták.
A technológiai és hatékonysági mutatók mellett állatjólléti szempontból is előnyös az új hazai módszer.
– A fertőzések megelőzésében lehet jelentős szerepe az általunk kifejlesztett ellenanyagnak. A házi tyúk a szervezetében termelődő ellenanyagokat a tojássárgájába juttatja, így adja át azokat a fejlődő utódnak. Amikor a csibe kikel, ezek az anyai ellenanyagok még egy ideig védelmet nyújtanak számára a fajra jellemző betegségekkel és kórokozókkal szemben. Ezt a természetes folyamatot kihasználva elérhetjük, hogy ha egy tyúkot beoltunk egy adott kórokozó egyik összetevőjével (antigénjével), akkor a szervezete ellenanyagot termel ellene. Ezek az ellenanyagok pedig nemcsak a tyúk vérében jelennek meg, hanem a tojássárgájában is felhalmozódnak, ahonnan speciális módszerrel ki lehet azokat nyerni. A madarak ilyen típusú ellenanyagát IgY-nak hívják, amely szerkezetében nagyon hasonlít az emlősök – így az ember – IgG nevű ellenanyagához. A kivont IgY-t laboratóriumi körülmények között (in vitro) megvizsgáltuk, és a kísérletek azt mutatták, hogy képes volt semlegesíteni a vírust – magyarázta dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia.
Kitért arra is, hogy már az édesapja idejében felmerült,
Sok kérdés már akkor is megválaszolásra várt, köztük az, hogy milyen módon lehet megvédeni ezeket az ellenanyagokat a gyomorsavtól, és hogyan lehet nagyüzemi körülmények között hatékonyan alkalmazni egy ilyen készítményt. Aztán más irányba indultak el, más területen kezdtek kutatásokba.




