Mókus és hörcsög
Emlősöket mindig sokkal kevesebben gondoztak-gondoznak, mint madarakat. Ennek az egyik oka a csekély fajválaszték, de a megfelelő férőhely, táplálás is gondot jelenthet, nem beszélve arról, hogy a kisemlősök férőhelye, ha nincs rendszeresen takarítva, bizony kellemetlen szagot áraszt.
Egy ideig hazánk erdei bohóca, a vörös mókus volt a favorit. A nagy mozgásigényű rágcsálók kis kalitkában senyvedtek, ám mégsem állatvédelmi okokból – vagy azért, mert időközben védettek lettek – kerültek ki a kedvencek közül. Sokkal inkább az volt az oka, hogy nem szelídülnek meg, és nagyot tudnak harapni! Akkorát, hogy egy felnőtt, de inkább gyerek ujjperce is bánhatja, ha benyúl egy mókus ketrecébe.
Évtizedekkel később a csíkos mókus, vagy más néven burunduk lett a kedvenc. Többségüket a vadonból fogták be. Jobbára hímekből állt a kínálat, ugyanis őket csalisíppal könnyen be lehetett csapni. E roppant mozgásigényű rágcsálót is kalitkában tartották, és ez bizony már állatkínzás volt a javából.
Nem beszélve arról, ahhoz, hogy egy burunduk egészséges maradjon, vitamindús erdei gyümölcsökre, sokféle magra, gerinctelenekre stb. van szüksége, és ezt bizony csak ritkán biztosították számára. A csíkos mókus mégsem az állatvédelmi okok miatt került fel a tiltólistára, hanem azért, mert inváziós fajnak minősítették. Tartottak attól, hogy az elszabadult példányok megtelepednek nálunk, ami nem tesz jót a hazai ökoszisztémának.
A múlt század ’50-es, ’70-es éveiben szinte csak laboregeret, aranyhörcsögöt és tengerimalacot lehetett kapni a hazai állatkereskedésekben. Férőhelyük nagyon drága volt, ezért a tudatlan állatbarátok forgácson, gyakorlatilag szellőzés nélküli uborkás üvegben tartották az egereket és az aranyhörcsögöket. Sajnos ezt propagálta a sokak által látott, 1981-ben forgatott Szeleburdi család című film is, ahol a galibát okozó aranyhörcsögök egy nagyjából ötliteres befőttesüvegben laktak…
Az „uborkásüveg-terrárium”
A tengerimalacokat méretük miatt persze nem lehetett üvegbe tuszkolni, őket vagy faládikóban vagy tejes ládában helyezték el. A kisemlősök táplálására sem igen fordítottak figyelmet, sőt, gyakran még vizet sem kaptak, mondván, hogy van elég nedvesség az almában!
Tartásukhoz éppúgy hiányoztak a szakkönyvek, mint a madarakéhoz. Néhány cikk ugyan foglalkozott velük, ám az első szakkönyv, amely részletesen ismertette az igényeiket csak 1972-ben jelent meg (Pénzes Bethen: Terrárium)
Persze voltak olyan szerencsés aranyhörcsögök, amelyek kiselejtezett, sokszor repedt üvegű akváriumból átalakított terráriumban laktak. A hetvenes évektől elterjedtek a ragasztott terráriumok is, amelyek ugyan nem voltak olcsók, mégis kezdtek elterjedni. Ám az „uborkásüveg-terrárium” még sokáig megmaradt. Az aranyhörcsögök népszerűségét fokozta, hogy Konrad Lorenz fentebb említett könyvében igencsak felmagasztalja ezt a bájos kis rágcsálót.
Egy-két évtizedig tartott a kínai csíkoshörcsög (Cricetulus barabensis) diadalútja. Ma már nehéz eldönteni, miért ment ki ez a könnyen tartható és tenyészthető rágcsáló a divatból. Talán két oka lehet. Ennek az állatkának hegyes a fejformája, és a kb. 2,5 centiméter hosszú farka csupasz. Egy szó, mint száz, első pillanatban tényleg inkább egérre emlékeztet, semmint hörcsögre. A másik ok, hogy megjelent a bájos konkurencia, mégpedig a különféle törpehörcsögök „személyében.”
