A tenyésztés
Törzstenyészet lévén a Cikta majorban szigorú feltételek vannak a pároztatásnál, a nyilvántartásnál, a jelölésnél, de egy ilyen kis létszámú fajtánál mindez talán hatványozottabban szükséges, mint egy nagyobb állománynál. A fajta történetéből tudjuk azt is, hogy a beltenyésztés elkerülése végett a gazdálkodók a kis, háztájiban tartott állományok között cserélgették a kosokat.
Itt a majorban a Magyagyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség szakemberei által kidolgozott párosítási terv szerint folyik a tenyésztés: általában 50 anyára jut egy kos, szigorúan elkülönített háremekben.
– Valahogy a juhoknál is igaz, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb, vagyis a szomszéd háremet mindig érdekesebbnek találják a kosok, úgyhogy nagyon oda kell figyelnünk. Egész komoly elkülönítéseket kell csinálnunk, mert a kosok a fejükkel képesek szétverni a köztes elválasztó részeket, annyira érdekes a szomszéd hölgyek társasága a társasága – meséli Szendi József, aki büszkén mutatja a kosszállást.
Az MJKSZ cikta törzskosait ugyanis itt, Nagydorogon, külön kosszálláson és a hozzá tartozó legelőkertekben nevelik, majd egy év elteltével következik egy küllemi bírálat, minősítik őket, és a megfelelt egyedek kerülhetnek a tenyésztőkhöz. A szép, csigás szarvú törzskosok a frissen hullott hóban igazán impozáns látványt nyújtanak.
Takarmányozás
A nemzeti park komoly legelőterületet tart fenn, hisz a Szenes legelő teljes területe maga is meghaladja a négyszáz hektárt. A szakemberek szerint azzal, hogy a ciktákkal legeltetnek, hosszú távon megőrizhető a homoki gyepterület és az ott található számos védett növény- és rovarfaj, és persze maga a juhállomány is. A nyáj pásztoroló legeltetéséről egy idős pásztor gondoskodik, aki a majorban kialakított lakásban lakik, mellette még ketten gondozzák az állatokat.
– A korábbi években, amikor a csapadék, mondhatjuk úgy, normálisan esett, addig a legelő egész őszig elég volt. Az elmúlt pár évben azonban nyáron, amikor tulajdonképpen kiég a homoki gyep, plusz szálas takarmányt adunk az állatoknak – mondja Szendi József. – A nemzeti park a régió mélyebb fekvésű területeit nem legelőként, hanem kaszálóként hasznosítja, ott készítjük a szálastakarmányt. Bővíteni is tervezzük a szénatárolót, hogy ne a szabad ég alatt tároljuk a bálákat.
A magassága akkora, hogy déli irányba kiegészíthetjük egy féltetővel, és akkor a szénánk döntő többsége tető alá kerülhet. Van egy hathektáros szántóterületünk is a régióban, amibe legtöbbször lucernát vetünk. A lucernaszénát bárányozási időszakban adjuk az anyáknak, illetve a bárányoknak, amikor elkezdenek szilárd takarmányt is enni. De szálastakarmányként zömében réti szénát etetünk. Szoktunk csomagolt bálát, tehát szenázst is készíteni, az abrakba pedig kukoricát, árpát, zabot kapnak – mondja az őrkerület-vezető.
Az abrak is már a klímaváltozáshoz alkalmazkodik: míg korábban körülbelül 60-40 százalékos arányban kukoricát és zabot kaptak az állatok, két éve a kukorica egy része helyett árpát etetnek, sőt, amikor lehetőségük van, tritikálé is kerül bele.
Gyapjút Nagydorogról
A ciktát eredetileg kétszer nyírták, és háziipari termékek készültek gyapjából: vastag zokni (fuszekli), ujjas kesztyű, valamint a sváb kézművesek jellegzetes papucsa (pacsker). A Cikta Majorban már csak tavasszal nyírják az állományt, és míg öt éve még nyomott áron ugyan, de el tudták adni, ma már gondot okoz az elhelyezése. Épp ezért kézműveseknek, iskoláknak ingyen odaadják – csak el kell menni érte.
