Az erdei szalonka (Scolopax rusticola) egy vándorló életmódot folytató kis termetű madár, amely a telet Nyugat- és Dél-Európában tölti. Majd a tavasz érkezésével megindul költőterülete felé, Moszkva vonaláig, de egyes egyedek Szibériáig vagy az Urálig is elrepülnek. Magyarországra márciusban érkeznek először az erdei szalonkák, egy rövid időre megpihennek nálunk, majd továbbállnak az északibb területek felé.

Ebben az időszakban októberben vonulnak át hazánkon, és madarak egy kis része, ha nincsenek nagy hidegek, itt is tölti a telet. Ez az északkelet felé, majd délnyugatra tartó vonulási útvonal határozza meg elterjedési területüket.

Ha egy kicsit közelebbről is szemrevételezzük, akkor a lilealakúak rendjébe és a szalonkafélék családjába tartozó faj barnás-fekete tollazata az avar színeit tükrözi, nem véletlenül. Ugyanis az erdei szalonka, ahogy neve is mutatja, alapvetően laza talajú lombhullató erdőkben, fiatalosokban, sűrűbb cserjésekben tölti a nappalt, és tollazatának köszönhetően remekül bele tud olvadni az avarba, így mindenféle árgus tekintetek felett elsiklik kiléte. Az éjjelt nedvesebb réteken, legelőkön tölti táplálékszerzés reményében, hiszen ahol nedves a talaj, ott több a giliszta, ez a kis madár pedig odavan a földigilisztáért. Ha jóllakott, hajnal hasadtával visszarepül rejtő-, pihenőhelyére, hogy aztán másnap alkonyat idején újra felkerekedjen.

Tollazata mellet szintén speciális, hosszú csipeszként működő csőrével a puha földből vagy az avar alól szerzi meg a földben élő lágy eleségét, elsősorban gilisztákat.

A csőr felső kávájának a vége mozog, így a madár a föld alatt ki tudja nyitni csőrének a végét, hogy megcsípje a gilisztát még a földben, majd kihúzza azt a talajból. Ez a kifinomult érzékszerv teszi lehetővé, hogy a szalonka hatékonyan vadásszon a laza, nedves erdei talajban.

A talaj tehát kulcsfontosságú. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói 2009-ben kezdték meg az erdei szalonka megismerésére irányuló kutatásait, ez a projekt a mai napig tart. A MATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársai pár éves publikációjukban az egyetem Talajtani Tanszék kutatóival közösen számoltak be a fajjal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról. A vizsgálatokat Babatpusztán, két, erdő ölelte gyepterületen végezték el.

Az egyik táblát ugyanis pár évvel ezelőtt feltárcsázták. Nincs szó vegyszeres kezelésről, intenzív talajművelésről, csak hogy a közelmúltban egyszer feltárcsázták. Ennek ismeretében a kutatók talajmintát vettek a felső 5-6 centiméterből, és azt találták, hogy míg a teljes mértékben bolygatatlan táblán gilisztáktól hemzsegő a talajélet, addig a minimálisan bolygatott táblán a gerinctelenek mértéke jóval kevesebb volt. A szalonkáknak innentől kezdve nem volt kérdése, melyik gyepterületet preferálják. A kutatás ezen eredménye mindazonáltal arra is rávilágít, hogy a mezőgazdasági gyakorlat, különösen, ha intenzív módon történik, minimális beavatkozással is milyen drasztikus léptékben képes megváltoztatni, pontosabban tönkretenni a talajéletet.

A cikk teljes tartalma elolvasható a Kistermelők Lapja hamarosan megjelenő 4. számában!