A jégeső és az eső a korai cseresznyefajták betakarítását akadályozza az említett két tartományban – írja a fruitnet.com portálon nemrég megjelent cikk a spanyol gyümölcsök exportjában erős Fepex szövetkezet jelentésére hivatkozva. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a korai visszaesések ellenére a szezon jó úton halad, és a termelési volumen várhatóan helyreáll, amint a késői fajták is beérnek.
A szezon végéig még sok idő van
Extremadura autonóm közösségben április végéig a regionális szövetségek vezetői még pozitív kilátásokat jeleztek előre az idei szezonra, azóta azonban jégesőkárokról érkeztek jelentések a korai és középérésű fajtákat illetően, miközben a bőséges esők miatt a termés egy része repedni is kezdett. A késői fajták ugyanakkor úgy tűnik, nem szenvedtek kárt, és Extremadura cseresznyeültetvényeiben

Aragóniában az eredeti becslések 60 ezer tonnás termést vetítettek előre. Itt is az eső és a jégeső okozott héjrepedést, amely a korai fajták termelésének akár 40 százalékát is érintheti.
Az ország északkeleti sarkában, Katalóniában – ahol a szüret még nem kezdődött el – kisebb károkat okozott az időjárás, itt a termelés várhatóan 11 százalékkal meg fogja haladni a 2025-ös szintet. Valencia autonóm közösségben, azon belül különösen Alicante tartományban normális termelésre számítanak, bár a korai fajtákat némileg érintette a kedvezőtlen időjárás – hangzott el a Fepex csersznyebizottságának ülésén.
A bizottság május 13-i legutóbbi ülésén az új piacok megnyitása is szóba került – különösen Kína kapcsán. Bár a spanyol cseresznye kínai exportjára vonatkozó protokollt tavaly áprilisban írták alá, az idei szezonban még nem indultak el szállítmányok a kínai piacra, mivel azok a kínai hatóságok végső engedélyére várnak.
Jut is, marad is
(a KSH adatai szerint nálunk 2020 és 2024 között 8,6, illetve 11,6 ezer tonna között ingadozott a betakarított cseresznyemennyiség, 2020 volt a legrosszabb év és 2022 a legjobb).
192 millió euró értékben, a vámadatok szerint. Autonóm közösségek szerinti bontásban Katalónia vezet 11 722 tonnával, ezt követi Aragónia 9 956 tonnával, Extremadura 9 620 tonnával, és Valencia 5 119 tonnával.
Ebből Magyarországra is jut (a KSH idézett táblázata szerint 2020 és 2024 között 59-1433 ezer tonna cseresznye érkezett az országba), főleg a korai időszakban, amikor hazai áru még nem áll rendelkezésre. Egyelőre, május 20-án Magyarországon még gyakorlatilag nincs cseresznye a piacon, a kereskedelmi láncok kínálatában még nem jelent meg, és a budapesti nagybani piac aktuális árinformációi között sincs még a cseresznyéről adat.



