A nemzetközi sajtó sokat foglalkozott vele – Németországban például még a kisebb regionális lapokban is lehetett olvasni róla –, de Magyarországra is eljutott a híre, hogy június 1-jén négy mezőgazdasági idénymunkást öltek meg a dél-olaszországi Amendolarában, Calabria régióban.
Az egy pakisztáni és három afgán fiatalt élve égették el egy kisteherautóban egy autós pihenőhelyen; a helyi biztonsági kamera felvétele alapján két pakisztáni állampolgárt vettek őrizetbe a gyilkosság gyanújával. Ők mindketten csoportvezetők voltak azon a farmon, ahol a négy áldozat dolgozott, és – az egyetlen túlélő elmondása szerint – azon tört ki a vita közöttük, hogy az idénymunkások meg szerették volna kapni a megállapodás szerinti fizetésüket, írta meg az Euronews nyomán a fruchthandel.de portál.

Százezres nagyságrendű az érintettek száma
Az eset rávilágít, milyen sötét háttere is lehet annak, hogy olcsón kerül a zöldség-gyümölcs Európa áruházainak polcaira.
Ahogy az Euronews magyar kiadása is fogalmaz, Olaszországban legalább 230 ezer mezőgazdasági munkást, minden negyedik napszámost kizsákmányolnak, miközben a szabályozást uniós élvonalbelinek tartják. Az Euronews felidézi, hogy az olasz mezőgazdaságban évtizedek óta jelen lévő illegális munkaerő-közvetítő rendszer gyökerei a 19-20. századi dél-olasz agrárgazdaságig nyúlnak vissza, és ma is elsősorban a déli régiókban terjedt el, ahol sok a bevándorló és az idénymunkás.
És keveset érnek a kilátásba helyezett szigorúbb büntetések, ha az érintettek nem mernek megszólalni, kitéve magukat annak, hogy az eljárás lezárultáig munka és szállás nélkül maradjanak.
Nem egyetlen ország problémája

Ahogy a fruchthandel.de portál cikkében olvastuk, Marina Calderone olasz munkaügyi és szociális miniszter erre a nyárra több ellenőrzést jelentett be, a CGIL szakszakszervezet és mezőgazdasági ágazati szervezete, a FLAI CGIL tagjai pedig tiltakozásra és demonstrációkra szólítottak fel.
A FruitbookMagazine-ra hivatkozva a cikk arra is kitér, hogy az idénymunkások embertelen elhelyezési körülményei nem is feltétlenül számítanak titoknak, a helyi lakosság ezt hajlamos a mezőgazdaság normális velejárójának tekinteni.
Az európai mezőgazdasági, élelmiszeripari és turisztikai szakszervezetek szövetségét (EFFAT, European Federation of Food, Agriculture and Tourism Trade Unions) is idézi a fruchthandel.de portál cikke, eszerint a botrány nem csupán Dél-Olaszországot érinti, hanem alapvetően azt a kérdést, milyen körülmények között működnek az európai gyümölcs- és zöldségellátási láncok. Ez „nem csak olasz probléma” – teszi egyértelművé a szövetség.
Holott más modell is lehetséges – hangsúlyozza az EFFAT. Számos vállalkozás már ma is bizonyítja, hogy a mezőgazdasági üzemek a jogok és a kollektív szerződések betartásával is menedzselhetők, ezek azonban tisztességtelen versenynek vannak kitéve azon vállalatok részéről, amelyek kizsákmányolják a munkavállalókat – mutat rá a fruchthandel.de portál cikke a szakszervezeti szövetség megállapítására.



