Szerencsére a terápiás nyulakat rendkívül változatos környezetben és sokféle módszertannal lehet alkalmazni. A leggyakrabban idősek otthonában, kórházak gyermek- és pszichiátriai osztályain, gyógypedagógiai intézményekben, valamint stresszes iskolai környezetben is helyt tudnak állni.

A terápiás folyamat során a nyúl jelenléte lehet passzív vagy aktív, attól függően, hogy milyen az adott egyén állapota, akivel társítjuk, illetve milyen a terápia jellege. Passzív jelenlét esetén a páciensek csupán megfigyelik az állatot, ahogy az a környezetében mozog, tisztálkodik, pihen. Már ez a puszta látvány is rendkívül nyugtató hatású, segít a fókuszálásban, csökkentheti a szorongást.

Az aktív interakció során a résztvevők óvatosan simogatják, fésülik az állatot, vagy éppen az ölükben tartják egy puha takarón. Ekkor a nyulak etetése, a gondozási feladatok elvégzése segíthet fejleszteni a finommotorikus képességeket, illetve a felelősségtudatot erősíti és a kompetenciaérzés kialakításában is közreműködhet.

A terápiás nyulak kiválasztása

Bár végtelenül aranyosak, nem minden nyúl alkalmas terápiás munkára, sőt. Mivel alapvetően menekülő állatok, ijedősek és bizalmatlanok lehetnek az ismeretlen ingerekkel szemben.

Az ideális terápiás nyúl végtelenül nyugodt, érdeklődő, szociális, és kiemelkedően jól tolerálja az érintést, a hirtelen zajokat, valamint a környezetváltozást. Nem hajlamos a pánikra, és soha nem válaszol agresszióval (harapással, karmolással) egy esetleges szorult helyzetben sem.

Bár a személyiség a döntő, tapasztalatok szerint bizonyos fajták, mint a békésebb természetű belga óriások, a kosorrúak, vagy a rex nyulak gyakrabban válnak be erre a feladatra, de vannak kifejezetten erre a célra szelektált vonalak is. A megfelelő nyúl nyugodt viselkedésű, stabilan ül a páciensek ölében, így a motoros zavarokkal küzdő betegek könnyebben tudják simogatni.

Felkészítése a nyulaknak a munkára

A kiválasztást követően elengedhetetlen a korai és alapos szocializációja a nyulaknak. A leendő terápiás nyulat már egészen fiatal korától kezdve, fokozatosan kell hozzászoktatni a különböző hangokhoz (pl. kerekesszék zörgése, bot kopogása, hangos beszéd), szagokhoz, a hordozóban való utazáshoz, az idegen helyszínekhez és a sokféle ember érintéséhez.

Ebben a szakaszban sok nyúl nem felel meg, így azokat a későbbiekben már nem érdemes tovább fejleszteni a feladatra.