Schreck Ottó, a Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesületének elnöke az antibiotikumok használatának korlátozására hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy a kínai mézeknél ez mintha másképpen lenne. Az időjárás változása eközben a méhészetben is egyre nagyobb kockázatot jelent, a méhcsaládok egészségi állapota ugyanis összefügg a rendelkezésre álló virágzó növényzettel és a megfelelő táplálékforrással.
A szárazság velünk maradhat
A „Legeltetés, takarmánytermelés száraz viszonyok között” című kerekasztal-beszélgetésen Orosz Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem adjunktusa arról beszélt, hogy már most meg kell alapozni a következő év takarmányellátását. „Már most, szeptember végén vessünk” – hangsúlyozta, elsősorban a búza és az árpa őszi vetését említve. Szerinte az idei aszály nem jelenti azt, hogy jövőre nem lesz hasonló időjárás, ezért a takarmánybázis biztonságát már most érdemes megteremteni.
Orosz Szilvia alternatívaként az őszi vetésű gabonafélék takarmányként történő hasznosítását emelte ki. Ezek betakarítási ideje és felhasználási módja is rugalmasan alakítható: megfelelő időben kaszálva tömegtakarmányként, később pedig akár szemesterményként is hasznosíthatók.
Gyephasznosítás új alapokon
Szentes Szilárd, az Állatorvostudományi Egyetem tudományos munkatársa szerint a klímaváltozás összetett probléma, ezért a legelők esetében sem lehet egyetlen technológiai megoldástól várni a helyzet rendezését. Az Alföld és a Dunántúl között jelentős különbségek vannak, de a szárazodás mindenhol változtatásokat kényszeríthet ki.
A legeltetés technológiáját ezért szerinte is át kell alakítani. A jövőben két jelentősebb legeltetési időszakra lehet számítani: tavasszal és nyár elején, majd ősszel. A nyári időszakban pedig kiegészítő takarmányozásra lehet szükség.
Már a következő télre készülnek
Holló Mátyás, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség elnöke szerint a juh- és kecskeágazatban már most komoly gondot okoz a legelők állapota. A tartós szárazság miatt az állatok takarmányozása egyre nagyobb terhet jelent, miközben a következő hónapok bizonytalansága is komoly.

(Fotó: Bokor Ádám)
A száraz földek miatt az őszi vetések előkészítése is nehézségekbe ütközik, holott éppen ezek teremthetnék meg a következő év takarmánybázisának egy részét. Holló Mátyás szerint a jelenlegi helyzetben ezért minden rendelkezésre álló takarmányforrást érdemes megőrizni és felhasználni.



