4 évszakos üvegházban
A projekt hatalmas erőforrásait a legkorszerűbb technológiák alkalmazására fordítják. A nemesítési folyamat felgyorsítására speciális, több hektáros, négy évszakot szimuláló üvegházakat hoztak létre, ahol évente akár 4 generáció is nevelhető (majd a következő generáció Új-Zélandra kerül vizsgálatra, tovább gyorsítva a ciklusokat).
A fejlesztés során hatalmas génbanki bázisra támaszkodnak, és a legmodernebb genomikai eszközöket vetik be a folyamat felgyorsítására.

A szakemberek már a keresztezés előtt, nagymértékű marker-alapú szelekcióval kiszűrik a nem kívánt tulajdonságokat, és a genotípus-alapú fenotípus-előrejelzés révén a növény tényleges kitermesztése nélkül, kizárólag a genom alapján előre meg tudják határozni a várható tulajdonságokat. Ezen kívül hiperspektrális kamerákat, drónokat és mesterséges intelligenciát használnak a kísérleti területek hatalmas adathalmazainak gyors feldolgozására.
Az első ígéretes fajtajelöltek már a projekt korai szakaszában megjelennek a kísérleti parcellákon, de a program hivatalos lezárása után, 2029-et követően várható az első olyan teljesen új, stabilizált, hivatalosan is elismert és az uniós fajtalistára felkerülő fajták bevezetése és köztermesztésbe bocsátása, amelyek már ebből a nagyszabású genotípus-fejlesztési programból származnak.
Miért érdemes őszi borsót termeszteni?
A hazai vetésforgóban a borsó – különösen a modern, megdőlésnek ellenálló őszi fajták elterjedésével – egyre értékesebb kultúrává vált. Pillangós növényként a Rhizobium baktériumok révén hektáronként mintegy 30 kg tiszta légköri nitrogént köt meg, kiváló talajszerkezetet hagy maga után, és az egyik legjobb elővetemény a kalászosok számára.
Ezen felül az őszi borsó nagyszerűen kihasználja a téli-tavaszi csapadékot, és korai érése révén biztonsággal elkerüli a nyári aszályos, perzselő időszakokat. A termelők számára a stabil felvásárlási piac, a szigorodó környezetvédelmi előírások teljesítése és a takarmányozási fehérjék iránti várható keresletbővülés miatt is mindinkább megéri beilleszteni a vetésforgóba – a témáról és a gazdasági előnyökről bővebben a „Tényleg a takarményborsóé a jövő?” című cikkünkben számoltunk be.



