Hazánkban több mint 500 futóbogarak családjába tartozó faj megtalálható, a világon pedig százszor ennyi. Meglehetősen változatosak, vannak színpompásak, meghökkentő méretűek és alakúak, de a mérsékelt övben a visszafogottabb kinézetűek élnek. Természetvédelmi szempontból nagy a jelentőségük, emellett a társaság azért döntött úgy, hogy e családból kerüljön ki a jövő évi győztes, mert az Év Rovara 15 éves történetében erre még soha nem volt példa.
A futóbogarak (Carabidae), nevüknek megfelelően, gyorsan mozgó állatok. Akadnak köztük nappali és éjszakai fajok. Többségükkel tavasszal és ősszel találkozhatunk gyakrabban, aktivitásuk egybeesik a szaporodási időszakukkal. A futóbogarak zöme röpképes, kisebb részüknek a hártyás szárnya csökevényes, vagy teljesen hiányzik. Jórészt ragadozók, élő állatokat zsákmányolnak, de dögöt és növényi táplálékot is fogyasztanak.
Mivel talajcsapdákkal (talajba süllyesztett poharakkal) jól gyűjthetők, így ökológiai vizsgálatoknak fontos alanyai. Használják őket a környezetszennyezés kimutatására, az élőhelyek természetvédelmi szempontú osztályozására, az erdőtalajok tápanyagszint-jellemzésére, valamint az erdők korának becslésére is.
Lássuk a jelölteket!
Bőrfutrinka (Carabus coriaceus), az óriás
Négy centimétert elérő, vagy akár meg is haladó méretével a legnagyobb termetű futóbogarunk. Színe teljesen fekete, nevét bőrszerűen ráncolt szárnyfedőjéről kapta. Elsősorban a domb- és hegyvidék erdeiben, erdőszegélyeiben él. Kertekben és lakott területeken is gyakran látható, leginkább éjszaka aktív, de nappal is tevékenykedik. Semmilyen másik bogárfajjal nem lehet összetéveszteni. Rokonaihoz hasonlóan a talajon mozog, hártyás szárnya elcsökevényesedett, így nem tud repülni, a szárnyfedői a varratnál összenőttek.

(Fotó: Saxifraga)
Táplálékát nagyobbrészt csigák, földigiliszták, elhullott kisebb gerincesek (hüllők, kisemlősök) teszik ki, de olykor hullott gyümölcsből is lakmározik. Áldozatát erős rágóival ragadja meg, miközben emésztőváladékot bocsát ki, majd az idővel feloldott táplálékot felszürcsöli. Támadójára védekezésül finoman porlasztott, kellemetlen szagú, maró váladékot spriccel. Ha a savas váladék az ember szemébe kerül, szinte elviselhetetlenül csíp, de nem jár a látószerv károsodásával. Természetes ellenségük a sün, a borz és a vaddisznó, de a varjúfélék és a fácán sem veti meg őket.
Aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta), a hernyóölő
Egyik legszebb futóbogarunk, feje és előháta kék, szárnyfedői aranyzöldek vagy rézvörösek. Mérete 2,5-3 centiméter. Nevéhez hűen szinte kizárólag lepkebábokat és hernyókat fogyaszt – egyetlen aranyos bábrabló évente mintegy 400 hernyóval végezhet. Nagyobb számban csak hernyójárásos években jelenik meg, egyébként ritka fajnak számít. Áldásos tevékenységéért betelepítették Észak-Amerikába, ahol a behurcolt gyapjaslepkék állományait sikerül féken tartania. A legtöbb futóbogártól eltérően nappal aktív, a talajon is mozog, de főleg a fatörzseken és az ágakon vadászik.

(Fotó: Wikipédia)
Hazánkban a hegy-és dombvidéki tölgyesek lakója, de az alföldi keményfaligetekben, füzesekben, nádasokban is előfordul. Hártyás szárnya és szárnyizomzata fejlett, ennek ellenére szinte alig repül. A kifejlett bogarak a talajban telelnek, és akár négy évig is élnek. Fontos szerepük van az erdőket károsító lepkefajok állományainak korlátozásában. Hazánkban minden bábrablófaj védett, így az aranyos bábrabló is, természetvédelmi értéke 5000 forint.
Szegélyes futrinka (Carabus marginalis), a rejtőzködő szépség
Magyarországon sokáig csak a Barcsi borókás területéről ismerték, azonban az utóbbi évtizedek kutatásai bizonyították, hogy a Dunántúl számos további homokvidékén is előfordul. Annak ellenére is ritka fajnak számít, hogy az utóbbi években egyre több lelőhelyről került elő hazánkban. A szegélyes futrinka kelet-európai–nyugat-szibériai elterjedésű faj, Németországból már kipusztult, de eltűnt Lengyelország nagy részéről is. Elterjedési területének nyugati határa Magyarország. Savanyú homoktalajon kialakult különféle erdők, borókások, akácosok, erdeifenyvesek szegélye és tisztásai tekinthetők élőhelynek. Bár elsősorban ragadozó, olykor elhullott állatok tetemén is lakmározik.

(Fotó: Káldi József)
Közepes méretű, sötét alapszínű. A legfeltűnőbb az élénkzölden, olykor sárgás-vöröses színben világító oldalszegélye. Ez nem festékanyagtól származik, hanem a kültakaró sajátos finomszerkezetének köszönhető. Őszi szaporodású, több évig él, évente egy nemzedéke fejlődik. Ez a 2-3 centiméteres bogár nem tud repülni, és a többi futrinkafajhoz hasonlóan védettséget élvez hazánkban, természetvédelmi értéke 50 000 forint.



