Sem nem erdő, sem nem puszta –aktívan alakított, mozaikos táj
A Kiskunság természetes növényzete erdők és gyepek finom léptékű mozaikja. Cserjékkel tarkított facsoportok alakítanak ki eszményi tájat a köztük elhelyezkedő fátlan részekkel.
A zárt faültetvények erőltetését érdemes lenne kerülni, az idegenhonos fajok – különösképpen az akác és a fenyők – telepítését pedig mihamarabb be kéne szüntetni. Ahol a már meglevő faültetvények a természetes folyamatok következtében fokozatosan felnyílnak, kiritkulnak, ott lehetőséget kell adni a mozaikos erdő-gyep mintázat újbóli kialakulására.
Ahol viszont szép gyepek díszlenek, de a fásszárúakat a tájhasználat (pl. túllegeltetés) visszaszorította, ott érdemes lenne aktívan is segíteni kisebb erdőfoltok kialakulását. Őshonos cserjék telepítésével például olyan helyek hozhatók létre, ahol a fák magoncai bizonyos fokú védettséget élveznek a legelő állatoktól és az időjárási szélsőségektől addig, amíg megerősödnek.
A Homokhátságban az erdők, cserjések és gyepek mozaikja nem azért fontos, mert néhány hóbortos ökológusnak ez van kedvére, hanem azért, mert az ilyen tájak a legéletképesebbek az egyre melegebbé és egyre szárazabbá váló klímában.
Erdős László ökológus, fő kutatási területe a növényközösségek biológiai sokfélesége és természetvédelmi szerepe. Jelenleg a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa. Kutatói ösztöndíjak keretében dolgozott Ausztriában, Horvátországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Mintegy 120 tudományos közlemény szerzője. Természetvédelemmel kapcsolatos tárgyakat oktat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen.
